IMF: Vannak kockázatok a magyar költségvetésben

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A magyar kormány elkötelezett az államháztartási hiánycélok mellett, de vannak kockázatok a költségvetésben, például ami a társasági adóbevételeket illeti, mert az azokból befolyó összeg csak decemberben derül ki - mondta az IMF képviselője.

Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője csütörtökön, Budapesten, a Nemzetközi Bankárképző konferenciájának sajtótájékoztatóján közölte: a jövő héten kezdődik az IMF-fel a hitel-felülvizsgálat újabb fordulója. Szapáry György, volt jegybanki alelnök újságírói kérdésre aláhúzta: személyes véleménye az, hogy az erősítené a bizalmat, ha jövőre a választások után, amikor feláll az új kormány, új hitelszerződés készülne a Nemzetközi Valutaalap és Magyarország között.