Vágólapra másolva!
Egy éven belül a legnagyobb emelkedést mutatták az amerikai építőipari kiadások szeptemberben: középítkezések rekord ütemét a több mint a hat éve legerősebb magánépítkezési ütem támogatta. A feldolgozóipar mutatója szintén nagyot ugrott előre.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kereskedelmi minisztérium közlése szerint az építőipari kiadások 0,8 százalékkal, 940,3 milliárd dollárra nőttek az augusztusi 0,1 százalékos csökkenés után. Az elemzők 0,2 százalékos csökkenést vártak szeptemberre.

A középítkezések - amelyeket az amerikai gazdaságösztönző terv támogatott - 1,3 százalékkal, 326,4 milliárd dollárra, mindenkori havi csúcsra emelkedtek, az augusztusi 1,1 százalékos csökkenés után.

Ugyanakkor a lakóingatlanok építése 3,9 százalékkal nőtt, ez 2003 júliusa óta a legnagyobb havi emelkedés. Augusztusban még 3,8 százalékos csökkenést mértek a lakóingatlan-építkezésben.

Eközben a feldolgozóipari összteljesítmény három éve legnagyobb ütemben nőtt októberben az Egyesült Államokban. Ehhez elsősorban a kormányzati kiadások járultak hozzá, továbbá a kereslet bővülése más kontinenseken.

Az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) hétfői jelentése szerint a feldolgozóipari aktivitást tükröző mutató 55,7 pontra emelkedett októberben a szeptemberi 52,6 pontról. A szakértők 53 pontos októberi adatra számítottak.

Októberben már a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel élénkülést jelző, 50 pont feletti értéket. A foglalkoztatási részmutató 15 hónapja elsőször nőtt, ugyanakkor az új megrendeléseket tükröző részindex 58,5 pontra csökkent a szeptemberi 60,8 pontról.