Vágólapra másolva!
Németországban 0,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest az export emelkedése és az építőipari beruházások eredményeként.
Vágólapra másolva!

A német statisztikai hivatal pénteken ismertetett előzetes adata némileg elmaradt a Reuters által megkérdezett elemzők által várt 0,8 százalékos bővüléstől. Éves szinten a GDP 4,7 százalékkal csökkent. Ez jóval kisebb az előző három hónap 7,0 százalékos visszaesésénél.

Az elemzők nagyobb, 4,8 százalékos éves szintű harmadik negyedévi GDP-csökkenést vártak. A statisztikai hivatal egyidejűleg 0,3 százalékról 0,4 százalékra változtatta a második negyedévi GDP-növekedés adatát negyedéves szinten.

A német kormány arra számít, hogy idén 5 százalékkal zsugorodik a gazdaság. Egy vezető kormányzati tisztviselő kedden ugyanakkor azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy ez a becslés valószínűleg túlságosan borúlátó, miután a második félévben a gazdaság jobban teljesíthet majd a korábbi várakozásoknál. A német kormány jövőre már 1,2 százalékos gazdasági növekedést vár.