Vágólapra másolva!
A lízingből visszavett javak értékesítésére online aukciós portált hozott létre a Magyar Lízingszövetség és az ipari árverésekkel foglalkozó Intergavel Kft., lct.hu néven - közölte a Intergavel Aukciószervező Kft. szerdán az MTI-vel. Az üzemeltetők évente többezres értékesítési darabszámot és több százmilliós forgalmat várnak.
Vágólapra másolva!

Az oldalon kizárólag vállalkozások, lízingcégek, bankok tehetik fel az elárverezendő javakat, a vásárlók magánszemélyek is lehetnek. A portálhoz eladóként bármely cég, intézmény csatlakozhat. A skála igen széles, a teljes gépsoroktól a tehergépjárműveken át akár irodabútorokat, épületgépészeti berendezéseket is értékesíthetnek.

Az első aukcióra bocsátott termékek körét a lízingszövetség tagjainak, egyebek mellet a Budapest Lízing, a BNP Lízing, a CIB Lízing, a K&H Lízing és az Ober Lízing készleteiből hirdették meg. Az oldal működését, know-how-ját és a nemzetközi vásárlóerő Magyarországra irányítását a Karner&Dechow német-osztrák aukciós ház biztosítja.

A közlemény szerint az év első felében 62 százalékkal esett vissza a hazai lízingpiac. Az ágazat helyzetét tovább rontja, hogy egyre több vállalkozás képtelen fizetni a lízingelt eszközök törlesztő részleteit. A nagy tömegben visszavett javak értékesítése is egyre nehezebb, amin javíthat az online aukció.

Kocsis Csaba, az Intergavel ügyvezetője a közleményben rámutat, hogy míg Magyarországon csak most kezd emelkedni az aukciók szervezése iránti igény, addig Ausztriában, vagy Németországban teljesen magától értetődő, jól bejáratott módon működik. Például egy-egy felszámolás, csőd esetén, ha a céget egyben nem veszi meg senki, akkor automatikusan aukcióra kerülnek az ingó és ingatlan eszközök.