Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hiteles költségvetést vár Romániától - mondta Tonny Lybek, az IMF romániai és bulgáriai irodájának a vezetője hétfőn. A válság keményen lesújtott Kelet-Európára: a horvát és a szlovén gazdaság is a mélyben van.
Vágólapra másolva!

Az Agerpres román hírügynökségnek nyilatkozó Lybek hangsúlyozta, hogy a nemzetközi pénzintézet a román politikusoktól nem akármilyen elfogadott költségvetést vár, hanem olyan hiteles és alkalmazható büdzsét, amely a bruttó nemzeti termékhez viszonyítva 5,9 százalékos államháztartási hiánnyal, megvalósítható kiadási és bevételi tételekkel számol. Az IMF képviselője hozzátette, hogy a Románia által vállalt többi kötelezettséget is tiszteletben kell tartani az állami költségvetés elfogadásakor.

Az irodavezető szerint az IMF küldöttsége viszonylag rövid időn belül újrakezdheti a november elején felfüggesztett negyedéves felülvizsgálatot, amely során a feleknek a romániai gazdasági helyzetet, a hatósági intézkedéseket kellett volna áttekinteniük.

Akkor az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank képviselőiből álló küldöttség azért távozott idejekorán Bukarestből, mert a még most is tartó kormányválság miatt a nemzetközi szervezetek nem látták értelmét a tárgyalások folytatásának. Emiatt Románia nem decemberben, hanem várhatóan csak a jövő év elején hívhatja le a három intézménytől a soron következő hitelrészleteket, amelyek összértéke meghaladja a 2,5 milliárd eurót.

Az IMF december 10-ig adott haladékot a román parlamentnek, hogy elfogadja a költségvetést, de ezt a határidőt várhatóan nem sikerül tartani, mivel a jelenlegi ügyvivő kormány még a parlament elé se terjesztette be a büdzsé tervezetét. Ezt vélhetően csak a december 6-án lezáruló elnökválasztás után megalakuló új román kormány teszi meg.

Románia márciusban az IMF szervezésében csaknem 20 milliárd euró többoldalú készenléti hitelmegállapodást kötött nemzetközi pénzintézetekkel. A román gazdaság mellett azonban a többi kelet-európai ország sem nyugodhat meg egyelőre.

Horvátország gazdasági teljesítménye 5,8 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a horvát statisztikai hivatal előzetes adatai szerint.

A bruttó hazai termék (GDP) már a harmadik egymást követő negyedévben csökkent Horvátországban, a visszaesés üteme azonban lassul: az év első három hónapjában 6,7 százalék volt az éves szintű GDP-csökkenés, amely aztán a második negyedévben 6,3 százalékra mérséklődött.

Az Európai Unióhoz várhatóan 2012-ben csatlakozó nyugat-balkáni országban az idei év egészére 6 százalék körüli visszaesést vár a kormány, 2010-re pedig 0,5 százalékos növekedést valószínűsítenek.

A szlovén hazai össztermék a harmadik negyedévben 8,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, míg az előző negyedévhez viszonyítva, szezonális kiigazítással 1 százalék volt a növekedés a statisztikai hivatal hétfőn nyilvánosságra hozott adatai szerint.