Könnyebbé válhat az európai bevándorlás

Vágólapra másolva!
A hivatalos szabályoknak megfelelő tartózkodást és munkavállalást könnyítő jogszabályjavaslatokat fogadott el az Európai Bizottság az Európai Unión kívüli állampolgárok számára - jelentette be José Manuel Durao Barroso elnök, valamint Franco Frattini bel- és igazságügyi felelős sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A kezdeményezés szerint egyetlen engedéllyel - úgynevezett kék kártyával - jogosítanák fel az érdeklődőket az unióban tartózkodásra és munkavállalásra. Több tízezer törvényes munkakereső helyzete válhat könnyebbé, ha az EU-tagországok kormányai is jóváhagyják a tervet. Egy másik javaslatban a bizottság olyan jogszabályt kezdeményezett, amely összefoglalná az EU-tagországokban legálisan tartózkodó unión kívülieket megillető jogokat.

A sajtótájékoztatón Frattini egyebek között azt hangoztatta, hogy az uniónak vonzónak kell maradnia a jól képzett munkaerő számára. Jelenleg sokan azért választják az Egyesült Államokat, mert ott kevesebb az adminisztratív akadály ezen réteg számára.

Barroso leszögezte, hogy a javaslat révén javulhat az EU versenyképessége a nemzetközi színtéren. A másik javaslat ugyanakkor védelmet biztosít az uniós lakosságnak az esetleges tisztességtelen versennyel szemben a munkaerőpiacon. A bizottság illetékesei azt remélik, hogy a javaslatok egyúttal hozzájárulhatnak a törvénytelen bevándorlás elleni fellépéshez.