A multik működését másolják a maffiák

2007.11.07. 9:42

A nemzetközi áru- és tőkemozgások liberalizálása, az internet és a pénzpiacok fejlődése megkönnyíti a maffiózók dolgát, akik a különböző pénzmosási technikák révén egyre jobban beépülnek a legális gazdaságba - írja a Világgazdaság. A maffiacsoportok ma már a multinacionális nagyvállalathoz hasonló szervezetek.

A szervezett bűnözés gazdasági befolyása egyre nő. Az itáliai kiskereskedőket tömörítő szervezet, a Confesercenti becslése szerint a maffiacsoportok bevétele tavaly - a kábítószer-csempészetet és az emberkereskedelmet nem számítva - 90 milliárd euróra rúgott, ez az ország GDP-jének hét százalékával egyenlő. Reggio Calabria tartományban a vállalkozók hetven százaléka fizet védelmi pénzt, de Nápolyban is legalább ötven százalék a behódolók aránya. Egy Palermo belvárosában lévő kisebb üzlettől átlagosan havi ezer eurót szednek be a bűnözők, míg egy szupermarket ennek ötszörösét fizeti - idézi a Financial Times Deutschland. A hatóságok már csak azért is tehetetlenek, mert a legtöbb károsult félelmében nem tesz feljelentést.

A duisburgi leszámolás ügyében nyomozó államügyész, Nicola Gratteri az EU-szintű jogi szabályozás és hatósági fellépés hiányával magyarázza, hogy - az egységes belső piac kellemetlen "mellékhatásaként" - Németországtól Spanyolországig, Hollandiától Franciaországig szinte mindenütt befészkelték magukat a calabriai maffiózók. Nagy-Britannia sem kivétel: a londoni belügyminisztérium becslése szerint 400 fontosabb bűnözővezér él a szigetországban, és ők a gazdaság 2-4 százalékát mozgatják. A nemzetközi kokainkereskedelem egyik főszereplőjének számító, Európa mellett Észak- és Latin-Amerikában, sőt Ausztráliában is jelen lévő 'ndrangheta éves forgalma 30 milliárd euróra rúg - idézi Graterit a Reuters.

Különösen profi és kegyetlen híre van az orosz (posztszovjet) csoportoknak, amelyek a hidegháborús kezdetek után a kilencvenes években építettek ki példátlanul erős hadállásokat Európában és az Egyesült Államokban. A főleg kábítószer-kereskedelemből és fegyvercsempészetből meggazdagodott orosz bűnszervezetek egyesek szerint a kelet-nyugati irányú embercsempészetben is kulcsszerepet játszanak. Vezetőik zöme korábban a KGB vagy a szovjet hadsereg tisztje volt, így nem meglepő, hogy az orosz maffia szervezete is sokban az egykori KGB-t idézi.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK