Fegyverek és a zöldhasú röpíti az olajárat

Vágólapra másolva!
A nyersolaj árát a 119 dollárnál magasabb csúcsra most egy brit sztrájk és afrikai fegyveres incidensek miatti aggályok hajtották, de továbbra is hat a gyenge dollár és részvénypiacok vonzerejének csökkenése. Az OPEC még mindig ellenáll a kitermelés növelését sürgető felszólításoknak. Nem számíthatunk a trend megfordulására.
Vágólapra másolva!

Kedden több rekordot is döntött a határidős szabadpiaci olajár: a nap végére New Yorkban az amerikai könnyűolaj ára 1,72 dolláros napi emelkedéssel hordónként 119,20 dollárt ért el, napi rekordja közelében maradt. Ez időre a Brent olajféleséggel hordónként 115,85 dolláron kereskedtek.

Rövid ideig tartott a 118 dolláros rekordár az olajpiacon: kedden este, nem sokkal azt követően, hogy az euró jegyzése 1,6 dolláron minden eddiginél magasabb értéket ért el, elszabadultak az olajpiac árak: az amerikai könnyűolaj ára 119 és fél dollár közelébe - 2 dollárral - ugrott fel kis időre New Yorkban, míg a Brent a 116 dollár feletti értéket ostromolta jóval több mint egy dolláros drágulással.

A New Yorkban zárásra kialakult 119,20 dolláros hordónkénti árban nagy szerepe van egy skóciai finomító szakszervezeti munkabeszüntetéséről jött híreknek. Ezen kívül a piac érzékenyen reagált a legnagyobb afrikai ellátó, Nigéria termeléscsökkentésére is: a Royal Dutch Shell hétfői bejelentése szerint napi közel 170 ezer hordóval csökkent a kitermelés, mivel újabb fegyveres támadásokat hajtottak végre csővezetékek ellen Afrikában.

Érzékenység

Bár a napi 200 ezer hordó kapacitású skóciai olajfinomítóban még nem kezdődött el a sztrájk, a piac azonban most nagyon érzékeny a kisebb változásokra is. A piac alapvetően szűkös, miközben a befektetők helyet keresnek a pénzüknek - véli egy a Bloomberg által megszólaltatott elemző. Londonban is rekordot döntött a Brent nyersolaj, 115,03 dolláros árral.

Nigéria tavaly az USA ötödik legnagyobb olajszállítója volt. Míg azonban 2005 végén még napi 2,4 millió hordó nyersolajat termeltek ki az afrikai országban, idén márciusban már csak 1,96 millió hordót. Ezt egyértelműen a kormányellenes fegyveres lázadók számlájára írják.

Mindez a nyári turisztikai szezon előtt történik, amikor a piac amúgy is növekvő keresletre számít. Ráadául, az USA energiaügyi minisztériuma szerdán minden bizonnyal a finomított készletek további csökkenéséről számol majd be - valószínűsítik a Bloomberg által megkérdezett elemzők.

Az olajár-ralit az olajtermelő országokat képviselő OPEC is megtámogatta. Egyik tisztviselője által ismertetett álláspontja szerint ugyanis a jelenlegi állapotok alapján 2012 előtt nem kell emelni a kitermelési szintet. A szervezetnél úgy vélik, inkább lélektani okok mozgatják az árakat.

Kisebb finomított készlet

Az utóbbi időben meglehetősen leapadtak a feldolgozott készletek, mivel a finomítói kapacitás gyakorlatilag a Rita hurrikán utáni szintjére csökkent - mondta el az [origo]-nak Skáre Balázs, a Solarcapital elemzője. Ez pedig gyakorlatilag elválaszthatatlan a nyersolaj piacától, ami utóbbi árában meg is mutatkozik.

Nehéz megítélni, hogy a 120 dolláros szint jelent-e valamilyen határértéket, mivel tulajdonképpen azt sem tudjuk, melyik fázisban, hol jár most a piac - teszi hozzá. Skáre Balázs szerint ugyanakkor a 120 dollár nem tekinthető lélektani határnak, legfeljebb olyan értelemben, ahogyan korábban például a 110 dolláros árra gondoltak.

Az elemző véleménye szerint a kitermelők közbelépnek, ha a magas olajárak már veszélyeztetik a világgazdaság fejlődését, hiszen ez kisebb keresletet eredményezne, amit ők sem akarnak. Emellett a dollár erősödése, és a részvénypiacok vonzerejének helyreállása is valószínűleg nagyobb korrekciót eredményezne az olaj, de a többi árupiaci termék árában is - mondja Skáre Balázs.