Vágólapra másolva!
Az Artmedia Bratislava középpályásával, Jan Kozakkal erősített kedden a West Bromwich Albion labdarúgócsapata. A BL-csoportkörben parádézó szlovák kiscsapat játékosa már meg is érkezett Birminghamba, ahol éppen Gera Zoltán vette őt védőszárnyai alá. A WBA magyar játékosa szerint Kozak rendkívül jó benyomást tett rá.

"Nagyon kedves, normális srác, akinek át tudom érezni a helyzetét, hiszen egyik pillanatról a másikra csöppent bele az itteni világba. Pár napja van itt, és ma dőlt el, hogy leigazolja őt a klub, Bryan Robson látta őt a Porto és a Rangers elleni meccseken ahol gólokat is szerzett, és mint elmondta, nagyon jó benyomást tett rá a játéka. Úgy tudom egyébként, hogy korábban játszott a Slavia Prágában, és légióskodott Belgiumban, ahol a Lokerennél töltött rövid időt" - mondta Gera.

"Jan egyelőre egyedül érkezett, és mivel nagyon keveset beszél angolul, én próbálok meg neki segíteni. Kedden az edzésről is én hoztam el, megmutattam neki a várost, elvittem a szállodába, ahol lakik. Elképzelhető, hogy a közelünkben keres majd lakást, meg is mutattam a környéket neki. Megtudtam tőle egyébként, hogy a felesége jól beszél magyarul, így biztosan még inkább segítségükre lehetünk majd a kezdeti nehézségek idején.

A játékáról egyelőre nem nagyon tudok nyilatkozni, mert nem láttam az Artmedia meccseit, és most egy-két edzés alapján nehéz lenne véleményt alkotni. Nagyon jó felépítésű srác, akire vélhetően a középpálya tengelyében számít majd Robson. Nem tudom, mikor mutatkozik majd be, de nem bánnám, ha az első meccsén már én is ott lehetnék a pályán. A hét elején ismét elkezdhettem a futóedzéseket, és folyamatosan egyre erősebb terhelést kapok. Amennyiben minden rendben lesz, akkor pár napon belül bekapcsolódhatok a közös munkába, amit már nagyon várok."