Vágólapra másolva!
Közel hat hónappal botrányos viselkedését követően ítélte el az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) illetékes bizottsága a West Bromwich Albion edzőjét, Nigel Pearsont. Bryan Robson segítője 900 fontos pénzbüntetést és egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, mivel március 11-én megsértette a Birmingham City-West Bromwich Albion találkozó játékvezetőjét, Phil Dowdot.

A másodedző azt sérelmezte, hogy Dowd a második félidő elején, egy műesést követően 11-est ítélt a Birmingham City javára. Az esetnél a Curtis Davis által szorongatott Mikael Forsell feldobta magát, és a műesést a játékvezető 11-esnek ítélte. Az esetet követően a teljes WBA-kispad protestált, de Pearson tette ezt a legindulatosabban, illetve az ő száját hagyták el a legsértőbb megjegyzések, melyet a játékvezető zokon vett.

Azt, hogy a büntetést miért csak fél évvel később hozta meg az FA, kérdéses, de tény, hogy Pearson a 900 fontos pénzbüntetés befizetése mellett még azzal is bűnhődik, hogy a Leicester elleni bajnokin, szeptember 4-én nem ülhet le a kispadra.

A botrányos jelenetekkel tarkított márciusi városi rangadón egyébként Gera Zoltán sérülése miatt nem léphetett pályára. A vitatott büntető mindenesetre egy fontos győzelemtől fosztotta meg akkor a WBA-t, és csökkentette a csapat esélyeit a bennmaradásért vívott küzdelemben.