<P class="MsoNormal">A biztonságiak levetkőztettek egy képviselőt a washingtoni repülőtéren

Vágólapra másolva!
"Végigtapogattak, mint egy tenyészbikát" - mondta a demokrata párti John Dingell, akit kötelességtudó biztonsági emberek a washingtoni repülőtéren arra köteleztek, hogy alsónadrágra vetkőzzön. Az AP jelentése szerint a biztonságiak nem hitték el a 75 éves honatyának, hogy csipőprotézise váltotta ki a fémdetektor riasztó jelzéseit.
Vágólapra másolva!

Mint az idős politikus beszámolt róla, a biztonsági emberek először arra kérték, hogy vegye le a zakóját, később cipőjének és zoknijának levételét is követelték. Amikor aztán a fémérzékelő detektorok még mindig riasztó jelzéseket adtak, egy hátsó szobában a nadrágját is le kellett vennie. Norman Mineta közlekedésügyi miniszter úgy döntött, kivizsgáltatja az esetet.