Schlecht Csabát jövő héten újra kihallgatják <br/>

Vágólapra másolva!
Jövő héten lesz Schlecht Csaba vállalkozó folytatólagos kihallgatása - értesült a Magyar Hírlap. Schlechtet a Kaya Ibrahimnak eladott cégek közül a Centum Kft.-vel kapcsolatban tizenkétmillió forintos csődbűntettel és harmincötmillió forintos adócsalással gyanúsítják. A nyomozás érdekeire való tekintettel azonban ezt megelőzően nem tekinthet bele Schlecht a felszámolási iratokba.
Vágólapra másolva!

Nem kapta meg a felszámolási eljárás elindításával kapcsolatos iratokat Schlecht Csaba védője, mert a nyomozás érdekeire hivatkozva a nyomozó hatóságok ezt nem tették lehetővé. Futó Barnabás elmondta, még nem döntött arról, hogy ezek után mit tanácsol védencének a tekintetben: tegyen-e vallomást. Hozzátette: pár nap óta nem tud kapcsolatba lépni védencével. A védő korábban úgy nyilatkozott, hogy a felszámolási dokumentumok alapján mérlegel.

Mint ismert, Schlecht Csabát május 11-én gyanúsították meg, és nem kívánt vallomást tenni. A harmadik éve ismeretlen tettes ellen közokirat-hamisítás gyanújával folyó nyomozás adatai szerint Schlecht 1995. július 25-én tizennégy úgynevezett Fidesz közeli céget adott el Kaya Ibrahim török vendégmunkásnak, köztük a Centum Kft.-t is. A fantomizálódott cégek nevüket arról kapták, hogy a Fidesz egyes vezetői, illetve hozzátartozóik érdekeltségébe tartoztak. A Centum Kft.-t többek között Orbán Viktor, Stumph István, Kövér László alapította Századvég Lap- és Könyvkiadó Kft. néven. Korábban megírtuk, hogy a Centum Kft. 53 millió forint tb-tartozást hagyott hátra, egy napilap pedig azt adta hírül: 28 millió forint volt a cég adótartozása. A köztartozásokkal kapcsolatban Simicska Lajos járt el a cég képviseletében, azonban az adósságot a későbbiekben sem rendezték. Az APEH felszámolási kérelmet terjesztett be. (Simicska, az MFB főtanácsadója és Schlecht üzlettársak voltak a korábbi években, a Mahir élén Simicskát Schlecht váltotta a '98-as választások idején).

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2001. május 8.)