<P>Disznósajt okozhatta a tömeges ételmérgezést Mezőhegyesen</P>

Vágólapra másolva!
Valószínűleg disznósajtot evett az a 27 mezőhegyesi, akik a hét végén jelentkeztek ételmérgezésre utaló panaszokkal az orvosi ügyeleten. A betegek közül tizenheten kórházba kerültek - közölte Kiss Viktória Békés megyei tiszti főorvos.
Vágólapra másolva!

A mezőhegyesi orvosi ügyelet orvosához szombaton és vasárnap többen fordultak ételmérgezésre utaló panaszokkal. Közülük tizenhetet a gyulai megyei kórház fertőző osztályára, illetve az orosházi kórházban emiatt kialakított fertőzőszobába szállítottak.

- A kórházba került betegek közül azóta többet már hazaengedtek, jelenleg tizenketten vannak még a két intézményben; valamennyi beteg állapota javult - mondta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Békés megyei intézetének a vezetője.

A mezőhegyesi betegek ettek a Komlós Hús KKT. helyi húsboltjában vásárolt disznósajtból, de hogy valójában mi okozta a tömeges ételmérgezést, azt csak a most folyó vizsgálat deríti ki. - Vasárnap a tisztiorvosi szolgálat emberei ellenőrizték a tótkomlósi üzemet, ott hiányosságokat nem találtak, hétfőn a mezőhegyesi húsboltot vizsgáljuk meg; a laborvizsgálat eredménye, a mintavételek alapján, keddre várható - nyilatkozta a főorvos asszony. Kiss Viktória elmondta azt is, hogy a disznósajt, az összetétele miatt, télen is veszélyes étel, nyáron pedig különösen az. A megyei tiszti főorvos felhívta a mezőhegyesiek figyelmét, hogy aki vásárolt a gyanúba került húsboltban disznósajtot, és még nem fogyasztott belőle, ne is tegye, s akinek pedig bármi panasza van, forduljon orvoshoz.