Az előrejelzés módszerei

Az alábbi, folyamatosan bővülő sorozatunkban az előrejelző szakember napi munkájába, az általuk felhasznált információkba szeretnénk bepillantást nyújtani.

Az időjárás előrejelzéssel foglalkozó meteorológus napi munkája során számtalan térképes információt is elemez. Az alábbi térképen egyszerűsítetten mutatunk be egy műholdképet és a hozzá tartozó, tényleges légnyomásméréseken alapuló meteorológiai térképet. A légnyomás mérésére több mértékegységet használtak a történelem során, jelenleg a hektopascal van érvényben. 1 hektopascal (hPa) = 1 millibar (mb) = 0,1019 kp/m2 vagy 1,00 N/ m2 fizikai nyomás. Egy adott magassági szintben az azonos légnyomású helyeket ún. izobár vonalak kötik össze. Az izobár vonalak alapján készítik el az izobár térképeket, leggyakrabban a tengerszinten uralkodó légnyomásra vonatkoztatva. A mellékelt ábrán látható, hogy a magas légnyomású területek közepét M betűvel, az alacsony légnyomásúakét A betűvel jelölik.

A levegő a fizikai egyensúlyra való törekvés miatt olyan állapotot kíván felvenni, hogy egy adott magassági szintben egyenletesen oszoljon meg, azaz a légkör adott szintjében mindenhol ugyanakkora legyen a légnyomás. A légköri levegő ezért vízszintes irányban elmozdul. Az elmozdulás mindig a magas légnyomású helyről az alacsony légnyomású hely felé történik. Ezt a vízszintes irányú, a magas légnyomású helyek felől az alacsony légnyomású helyek felé tartó és a Föld felszínével párhuzamos elmozdulást szélnek nevezzük.

Az izobár térképek legjellegzetesebb alakzatai a zárt koncentrikus izobárokkal körülhatárolt alacsony, illetve magas légnyomású területek. Az alacsony nyomású légközpontokat (A) ciklonnak, a magas nyomású területeket (M) pedig anticiklonnak nevezzük. A ciklonok középpontjában legkisebb a légnyomás, innét kifelé haladva nő. Az anticiklonokban a helyzet éppen fordított: a középpontban legmagasabb a légnyomás. A ciklonban a szél kívülről befelé fúj. A talajközelben összeáramlott levegő mintegy felszorítja a ciklon belsejében lévő levegőt, amely ezért felfelé mozdul el. A ciklon belsejében tehát felszálló légmozgás alakul ki. A felemelkedő légmozgások a levegő lehűlése miatt kedveznek a felhő- és csapadékképződésnek. A ciklonok ezért általában esős időjárást okoznak.

Az anticiklonokban a helyzet mindenben fordított. Belsejükben a legmagasabbak a légnyomásértékek, ezért a levegőrészecskék belülről kifelé és felülről lefelé mozognak. Az anticiklonokban tehát leszálló légmozgás uralkodik. Az anticiklon talajközeli rétegeiben a levegő spirális kiáramlása következik be. Az anticiklonban a levegő lefelé mozog, ezért általában derült időjárást okoznak, hiszen a leszálló légmozgás eloszlatja a felhőket. Téli évszakban viszont gyakran keletkezik bennük köd.

Mindez igen jól megfigyelhető a műhold képen. 2004. december 13-án éjfélkor Európa nagy részét az anticiklon frontmentes, ködös területe uralta. Középpontja éppen a Kárpát-medence felett húzódott, ahol a nyomás elérte a 1035 hPa értéket. Ez a hatalmas anticiklon okozta a közel 2 hétig fennálló, emlékezetes hidegpárnás időszakot. A műholdkép sötétebb területei mutatják, hogy itt az alacsony szintű felhőzet, a köd, és a derült területek a jellemzőek, ugyanakkor nem találunk magasabbra felnyúló, vastagabb, jelentős csapadékot adó felhőzetet. Csendes, eseménytelen az időjárás.

Az Atlanti-óceán felett, Izland térségében ugyanakkor egy ciklon örvénylő, felhős területe látható. A középpontban 963 hPa értékig csökkent a légnyomás, és megfigyelhető a meleg-, hideg- és kettős frontok rendszere, valamint a hozzájuk kapcsolódó hatalmas felhőrendszerek világos zónái. Errefelé sok a csapadék, és a szeles időjárás a jellemző.

A meteorológusok valójában a nyomásmező alakulását jelzik előre, és ebből következtetnek a következő napok várható időjárására.

(ICI Interaktív Meteorológia)