Ajánlások utazóknak - emésztőrendszeri panaszok

Vágólapra másolva!
Az utazók mintegy fele szenved az utazás alatt vagy a hazaérkezés után bélpanaszoktól, melyek az emésztési zavarttól a súlyos hasmenésig terjedhetnek. "Rómában élj úgy, mint a rómaiak" - kiváló javaslat, ám mikor az embert egy idegen országban magával ragadja a vendéglátókra jellemző életérzés, nehéz nem megfeledkezni arról, hogy ők az immunrendszerükben élvezik a hazai pálya előnyét, azaz bármennyire is csábító lehet a helyi specialitások végigkóstolása, a kockázatokkal számolni kell. Elővigyázatossággal, a higiénés szabályok betartásával kerülhető el, hogy a nyaralás során szerzett élmények ne csupán a szálláshely vizesblokkjának alapos feltérképezésére korlátozódjanak.
Vágólapra másolva!

Vérhas, shigellózis

A baktérium okozta dizentériáért az ún. Shigella baktériumcsoport felelős. Hasonló kórképet azonban más baktériumok és paraziták is kiválthatnak. A Shigellák fertőtlenítőszerekre, valamint pasztőrözésre érzékenyek. Lúgos vegyhatású székletben, földben napokig, míg jégben, folyóvízben több hétig is életképesek maradnak. A baktérium elsősorban közvetlen érintkezés, piszkos kéz, élelmiszerek, ivó- és fürdővíz, fertőzött tárgyak útján terjed emberről emberre és okozhat járványt a higiénés rendszabályok be nem tartása mellett. Leggyakrabban a kisgyermekek betegednek meg.

A legtöbb fertőzés a nyári hónapokra tehető. A betegség kitörését fejfájás, étvágytalanság, gyengeség előzi meg. Kezdeti tünetek a hascsikarás és heves székelési inger. A gyakori, akár napi 10-20, híg széklet nyákos, véres, esetleg gennyes. A betegség általában enyhébb lefolyású, jóllehet ritka esetben súlyos formában is felléphet. A gyermekeket, különösen a csecsemőket igen megviseli a kór.

A felismert betegség gyógyítható. Szükséges a teljes ágynyugalom, a folyadék, valamint só pótlása, illetve antibiotikumos kezelés. A kezelés fontos része az étrend, amely első nap enyhén cukrozott teából, később zsírtalanított levesekből, majd általában folyékony, pépes ételekből áll. A kutatások ellenére jelenleg sem áll rendelkezésre jelentősebb hatékonyságú oltóanyag a vérhas kórokozóival szemben, ezért az étkezések előtti kézmosás és általában a tisztaság a megelőzés legjobb eszköze még napjainkban is.

Hastífusz

A hastífusz kórokozója, a Salmonella typhi évente több mint 10 millió, elsősorban a fejlődő országokban élő gyermeket, fiatal felnőttet betegít meg. A kórokozót a fertőzött, beteg vagy tünetmentes ürítő ember székletével és vizeletével szennyezett ivóvíz, tej, egyéb élelmiszerek, tárgyak, piszkos kéz útján közvetíti emberről emberre. A fertőzött területeken, ahol a közegészségügyi intézkedések általában elégtelenek, a baktérium inkább a víz, míg a fejlett országokban elsősorban az élelmiszer útján terjed. A fertőzést legyek is továbbvihetik, a székletről szennyezve az élelmiszereket.

A szervezetbe bejutó mikrobák a vékony-, valamint vastagbél nyirokmirigyeiben tapadnak meg és okoznak fekélyt, illetve bekerülnek a véráramba. A megbetegedés nem feltétlenül jár hasmenéssel. A kezdeti tünetek a megfázásra vagy influenzára hasonlítanak. Fejfájás és a magas láz ellenére alacsony vérnyomás jellemzi. Súlyos esetekben szív, ideg- és bélrendszeri szövődményekkel járhat. A csecsemők és kisgyermekek hastífusza eltér a felnőttek megbetegedésétől. Sok esetben csak a magas láz az egyetlen tünet. Ebben a korban gyakran jelentkezik hányás és hasmenés is.

Magyarországon jelenleg kétféle védőoltás van hastífusz ellen, erről az oltóközpontokban kap felvilágosítást.

A hazaérkezést követően fellépő láz, valamint hasmenés esetében gondolni kell a fertőzés eshetőségére. Antibiotikum kezelés nélkül a betegek körülbelül 12%-a hal meg. Az azonnal elkezdett terápia hatására az esetek kevesebb, mint 1%-a végződik halállal.

Fertőző májgyulladás

Kórokozója a Hepatitis A vírus, mely piszkos kéz útján terjed. A járványt gyakran az ételt előkészítő személyzet okozza, nagy tömegeket akkor érint, ha az ivóvíz rendszerbe szennyvíz kerül. A part menti vizekben tenyésztett tengeri állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfőzött tengeri ételek, valamint a széklettel trágyázott földben termelt nyers zöldségek is fertőzöttek lehetnek. Rossz szociális körülmények esetén, a lakosság többségénél már gyermekkorban megtörténik az átvészelés, míg kedvező higiénés viszonyok között, a felnőttek jó része fogékony lehet. Aktív immunizálás a fertőzött területre utazók számára javasolt.

Kolera

Indiában, Dél-Amerikában és Afrikában is óriási közegészségügyi gondokat okoz. A betegség a Föld fejlődő országainak nagy, csatornázatlan nyomornegyedeit sújtja, ahol a szegénység a tisztálkodási lehetőség hiányával és a tanulatlansággal társul.

A fertőzésért felelős baktérium, a Vibrio cholerae terjesztésében a kolerás beteg székletével, hányadékával szennyezett ivóvíznek, valamint a szennyvízzel kezelt, hőkezelés nélkül fogyasztott élelmiszereknek, nyers zöldségeknek, gyümölcsöknek, fertőzött vízből készített jégkockának van fontos szerepe, míg a piszkos kéznek csak kisebb jelentősége van az átvitelben.

Staphylococcus aureus

A S. aureus okozta fertőzések a laikusok előtt kevésbé ismertek. Ennek oka az, hogy a gyanú csakis tömeges előfordulás esetén merül fel, az egyedi esetek, elsősorban gyors, 1-2 napos lezajlásuk miatt, elsikkadnak. A kórokozó az étel kezelőjének gennyes bőrgyulladásából kerül az élelmiszerbe, ahol elszaporodik, méreganyagot termel. Az ételmérgezés közvetítőjeként legtöbbször a tej, tejtermék, krémes sütemények, fagylalt szerepel, de olykor a disznósajt, vagdalt, hurka, kolbász és főtt húsok is szerepet játszanak. Az ételbe jutott baktériumok elszaporodva nagy mennyiségű méreganyagot termelnek. A lappangási idő rövid, néhány óra csupán. A klinikai tünetekre inkább a hányás a jellemző, a hasmenés hiányozhat.

Forrás: [origo]
Salmonellosis

A salmonella fertőzések előfordulási gyakorisága, közegészségügyi jelentősége a higiénés viszonyok javulásával jelentősen csökkent. Az utazási hasmenéses megbetegedések - a statisztikák szerint - kb. 10 %- át teszik ki. A kórokozó baktérium elsősorban étellel, ritkábban vízzel szóródik. Az enyhe lefolyásútól ájulásos rosszullétig fokozódó hányást, vizes, nyálkás hasmenést okoz, lázzal jár.

E. coli

Az utazók hasmenéses betegségének leggyakoribb kórokozói az E.coli baktériumok. Méreganyagaik súlyos, akár több liter folyadékveszteséggel is járó hasmenést okozhatnak.

Megfelelő a só- és folyadékpótlás mellett a legtöbb hasmenés 48 órán belül orvosi kezelés nélkül elmúlik. A kiszáradás következtében fellépő keringési zavar következtében a gyermekek, idősek és a megromlott egészségi állapotúak fokozott veszélynek vannak kitéve. Amennyiben a hasmenés véres széklettel, lázzal jár vagy néhány napnál tovább tart, orvoshoz kell fordulni!

Tájékozódás

Az úticél ismeretében legalább egy hónappal az utazás előtt érdemes már tájékozódni a kiválasztott ország egészségügyi helyzetéről és a szükséges védőoltásokról. Egyénre és úticélra szabott tájékoztatást a háziorvos, továbbá az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézeteinek, a Trópusi Ambulancia (Bp. XIII, Szabolcs u. 33-35. / V. épület), a Szent László Kórház Trópusi betegségek Ambulanciája (Bp. IX, Gyáli út. 5-7.) és a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Oltóközpont (Bp. IX, Gyáli út 2-4. B épület) szakemberei adnak. Az utazók hasmenéses megbetegedései Latin Amerika, Afrika, Közel-Kelet és Ázsia országaiban magasabb számban fordulnak elő. Mérsékelten veszélyesnek számítanak e tekintetben a Dél-Európai országok és néhány Karib-tengeri sziget.