Ismét nagy a baj az ózon körül

2006.10.13. 13:35

Rekordméretű ózonveszteség alakult ki a Déli-sarkvidéken - állapították meg kutatók európai műholdas mérések alapján. Az ózonveszteség október elejére elérte a 40 millió tonnás értéket, szemben az eddigi 2000-es rekordév 39 millió tonnás veszteségével. Ismeretes, hogy az ózonpajzs véd bennünket a káros UV-sugárzásoktól, elvékonyodása növeli a bőrrák és a szürkehályog kialakulásának valószínűségét. Az újabb nagyméretű ózonpusztulás számos alapvető kérdést vet fel.

Hatalmas lyuk az ózonpajzson

Folyamatosan méri a légköri ózon mennyiségét az Európai Űrügynökség (ESA) Envisat műholdja. A mérések október elejére sokkoló eredményt mutattak: a 2006. évi ózonveszteség a Déli-sarkvidék felett elérte a 40 millió tonnát, ami máris túllépte a korábbi rekordnak számító 2000. évi 39 millió tonnás értéket. Az ózonlyuk 28 millió négyzetkilométeres területe közel háromszorosa kontinensünkének. A lyukban mért értékek pedig majdnem elérik az 1998-ban mért legalacsonyabb ózonmennyiségi értékeket.

Az ózon mennyisége egyébként világméretekben is csökkenő tendenciát mutat, az utóbbi évtizedben az ózonszint átlagosan évi 0,3%-al lett alacsonyabb.

Nagyon veszélyes az ózonpajzs gyengülése

Az ózonpajzsnak köszönhető, hogy egyáltalán kialakulhatott és elterjedhetett az élet bolygónkon. Ez véd meg bennünket attól a nagyenergiájú, veszélyes UV-sugárzástól, ami szétrombolná az életet hordozó DNS-molekulákat. De már az ózon viszonylag kismértékű csökkenése is igen káros, erősen növeli például a bőrrák és a szürke hályoggyakoriságát, és fokozottan ártalmas a tengeri élővilágra is.

Szerencse, hogy az ózonlyuk főképp a nem lakott területeket érinti, hanem a lakatlan Antarktisz és a déli óceánok hideg vizei felett alakul ki.

Az ózonlyuk okozója

Az 1985-ben felfedezett ózonlyuk kialakulási mechanizmusa fokozatosan vált ismertté a kutatók előtt. Ennek lényege, hogy az emberiség által termelt ún. halogénezett szénhidrogének (CFC-k) rendkívül hatékonyan képesek lebontani a sztratoszféra három oxigénatomos ózonmolekuláit közönséges kétatomos oxigénre. A CFC-ket igen elterjedten használták - és használják ma is sok helyütt - például hűtőberendezések, légkondicinálók hűtőközegeként.

Az ózonlyuk a rendkívül hideg és fényszegény déli-sarki tél során kialakuló, nagy CFC-tartalmú ún. sztratoszférikus felhőkhöz kötődik: ezek a tavaszi napsugárzás hatására a légtömeg-keveredés során nagy területre kiterjedően rombolják az ózonréteget. A déli-féltekén most van tavasz.

A kutatók előrejelzése szerint az ózonlyuk begyógyulása még sok időt vesz igénybe, a becslések szerint erre egészen 2060-ig kell várnunk. Ennek az az oka, hogy a már kibocsátott CFC-k hatásmechanizmusa meglehetősen összetett, és csak lassan ürülnek ki a légkörből.

Az ózonlyuk tanulságai

A CFC-kibocsátás visszafogására már 1987-ben komoly erőfeszítéseket tett a világ: ekkor született meg a Montreali Egyezmény. Valóban sikerült is jó eredményeket elérni, drasztikusan visszaesett a CFC-k használata, jórészt sikerült ezek kiváltása megfelelő új technológiák alkalmazásával.

Akkoriban a kutatók a helyzet gyorsabb javulását prognosztizálták, és az elmúlt néhány év csökkent ózonlyuk-méretét az eddigi erőfeszítések eredményének tudták be. Szinte mindenütt gyógyuló ózonpajzsról beszéltek. Erre bizony hidegzuhanyként hat a mostani rekordérték, bár a meteorológiai körülmények (az idei extrém hideg sarki tél, a leghidegebb 1979 óta) bizonyos magyarázattal is szolgálnak.

Mindenesetre az ózonlyuk esete szolgáljon két tanulsággal, különös tekintettel a szén-dioxid-koncentráció emelkedéséhez kötött klímaváltozással kapcsolatban:

- a légkört könnyű tönkretenni, de nagyon nehéz helyrehozni;

- igen nagy a kutatók felelőssége a várható következmények feltárásában és a megfelelő pontosságú prognózisok kidolgozásában.

KAPCSOLÓDÓ CIKK