Három hete van tél Moszkvában

Vágólapra másolva!
Ezen a télen még csak az utóbbi 3 hét hozott téli időt az orosz fővárosba, igaz elég kemény volt az elmúlt hét. Átmeneti enyhülés után ismét belehúz a tél, hogy kompenzálja a decemberi enyheséget.
Vágólapra másolva!

Moszkvában az idei tél nagyon későn kezdődött. A rekord meleg decemberben volt olyan időszak, amikor 3 hétig még éjszakánként sem fordult elő fagy, ami szinte hihetetlen az orosz metropoliszban. Januárban is folytatódott az enyheség, míg végül 3 héttel ezelőtt, január 23-án gyökeres változás állt be a térség időjárásába. Az addigi nyugati áramlások helyett északkeletről szibériai hideg levegő érkezett. Különösen az elmúlt hét volt hideg, akkor napközben is bőven -10 fok alatt maradt a hőmérséklet, éjszakánként pedig dúltak a mínusz húsz foknál hidegebb fagyok.

A napokban átmeneti enyhülés kezdődött, kedden egy melegfront érkezett intenzív havazás kíséretében. Bár néhány napig a nulla fokot is elérheti a hőmérséklet, az előrejelzések tanúsága szerint a hét végétől újabb radikális lehűlés kezdődik, amely tartósnak ígérkezik.

Moszkvában tehát ugyanaz a kompenzáció figyelhető meg a tél részéről, amely az Egyesült Államok északkeleti vidékére jellemző ebben a szezonban.