Sivatagi száraz levegő van felettünk

Vágólapra másolva!
A mostani száraz időszakban a relatív páratartalom napközben 20 százalékra csökken, ami sivatagi levegőnek felel meg. Az alacsony páratartalom fokozza a párolgást.
Vágólapra másolva!

A keddi, néhol kevés esőt adó hidegfrontot leszámítva hetek óta nem volt eső hazánkban, tehát az ország több mint felén áprilisban egy csepp eső sem esett. Már ez a tény is kisebb vízhiányhoz vezetne, de a dolgot tetőzi a rendkívül alacsony páratartalom.

Hazánktól északra, északkeletre több hullámban érkeztek hidegfrontok az elmúlt napokban, de Magyarországot csak éppen súrolták. A hideg levegő eleve kevesebb nedvességet tud befogadni, ezek a hidegfrontok pedig az országhatártól több száz kilométerre nedvességtartalmuk nagy részét csapadék formájában elvesztették. Ennek eredményeként hozzánk rendkívül szárazan érkeztek.

Csütörtök délután a levegő relatív páratartalma 20 százalék körül alakult, ami már sivatagi levegőnek felel meg. Pénteken, amíg a szél északnyugatról fújt, valamivel nedvesebb levegő tudott beérkezni, de estétől a szélirány változásával a Kelet-európai-síkság felől ismét egyre szárazabb levegő érkezett.

A száraz levegőn a nedves felszínek párolgása gyors, a talaj felső része egyre mélyebben szárad. A virágok és kapásnövények már öntözésre szorulnak. A száraz levegő másik tulajdonsága a kis tehetetlenség. Ez azt jelenti, hogy napsütés hatására gyorsan melegszik, ugyanakkor naplemente után gyorsan hűl. Ennek köszönhetően egyes szélvédett, derült tájon péntek és szombat hajnalban is kialakultak fagyok, miközben nappal 20 fok körüli értékeket mérnek.

A hétvégén különösen száraz a levegő. Szombaton a relatív páratartalom a főváros környékén átmenetileg 20 százalék alá csökkent.

Az emberi szervezet számára a száraz levegő kedvező, ha mindig gondoskodunk a megfelelő folyadék-utánpótlásról. A gyors párolgás miatt kevésbé izzadunk, jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Hétfőn várhatóan továbbra is sivatagiasan száraz marad a levegő, de keddtől növekvő páratartalomra készülhetünk.