Hétfőn, megnyitották a Közép-európai Egyetem új kutató- és oktatóközpontját, az Éghajlatváltozási és Fenntartható Energiapolitikai Központot. A megnyitón részt vett Soros György, tiszteletbeli kuratóriumi elnök és az egyetem több professzora is. A Központ vezetője Ürge-Vorsatz Diana, akinek kutatási témái között már régóta fontos szerepet játszik az energiahatékonyság kérdése.

Soros György a megnyitón arról beszélt, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem sikere azon múlik, hogy az új befektetéseket mennyire tudják majd olyan irányba terelni, amelyben már az egyéni üzleti érdekek nem kerekednek majd felül a közérdekeken.

Szerinte a klímaváltozás hatékony megfékezéséhez az egyik legfontosabb tényező, hogy megváltoztassuk az ipari nagyhatalmak, mint amilyen Kína vagy az USA, gondolkodásmódját. Ugyanis amíg ezek az országok a széntüzelésű erőművek építésében látják a jövőt, addig nehéz lesz hatásos lépéseket tenni a klímaváltozás ellen.

Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter, a Közép-európai Egyetem közgazdász professzora felhívta a figyelmet arra is, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemhez szükséges jogszabályok megalkotása is sokszor még hibás. Erre példaként a bioüzemagyag gyártását elősegítő támogatási rendszereket említette. Az emelkedő élelmiszer árak mellett egyre többen fognak bele a bioüzemagyag előállításba. Ez amellett, hogy további élelmiszerhiányt okozó, drága, és legtöbbször komoly erdőirtással járó beruházás, még klímavédelmi szempontból is kérdéses iparág. A professzor úgy véli, hogy a következő évek, évtizedek még azzal fognak eltelni, hogy megpróbálnak valóban jó és hatékony szabályozási megoldásokat találni.

A kutatóközpont vezetője Ürge-Vorsatz Diana, a Közép-európai Egyetem Környezettudomány és Környezetpolitika Tanszékének professzora. A kutató- és oktatóközpont célja, hogy elősegítse a klímaváltozás okozta problémák megoldását, és megoldja a hatékony energiafelhasználás kihívásait. Az általuk elképzelt világban a klímaváltozás elleni globális harc és a következő nemzedékek energiaellátásának, valamint a fenntartható fejlődésnek a biztosítása szerepel a kompromisszumok helyet.