Változékonyság után erős UV a jövő héten

Vágólapra másolva!
A jövő hét változékony idővel kezdődik, nehézkessé téve a szabadtéri programok szervezését. A hét közepétől várhatóan a napsütés lesz túlsúlyban, ekkor az UV sugárzás először az év folyamán már magas értékeket mutat. Az átlagos hőmérsékletek mellett a növényzet közepes gyorsasággal fejlődik, van elég munka a kiskertekben.
Vágólapra másolva!

A május első teljes hete a számítások szerint mentes lesz a szélsőségektől. Hétfőn és kedden a néhány órás napsütés mellett viszonylag sokfelé fordul elő zápor, zivatar, sőt néhol egy-két órás eső sem kizárt. Ekkor a hőmérséklet általában 18 fok körül alakul, csak kevés helyen éri el a húsz fokot. Ez az átlagosnál 2-3 fokkal jelent hűvösebbet. Bár mindkét nap lesznek kellemes, napsütéses órák, a gyors változékonyság miatt viszonylag nehéz szabadtéri programokat tervezni. Egész napos kinti tartózkodás esetén szinte biztosan számolnunk kell az esővel, záporra.

Szerdától száraz levegő érkezik, a napsütést csak délután gomolyfelhők zavarhatják. Ekkor napközben 20 fok körüli hőmérsékletekre készülhetünk. 12 és 14 óra között az UV sugárzás - először az évben - már jelentős. Az érzékenyebb bőrűek könnyen leéghetnek, de a káros hatások miatt ebben a két órában másnak is érdemes védekezni a közvetlen sugárzás ellen. A mérsékelt meleg növeli a veszélyt, hiszen anélkül érheti erős dózis a bőrünket, hogy különösebben forróságot éreznénk a napon.

A növényzet fejlődése közepes iramban folytatódik. A díszkertekben a folyamatos fűnyírás mellett a hét második felében már enyhe locsolásról is gondoskodhatunk. A veteményesek közül a kapásnövények és a kerti virágok szorulhatnak mértékletes locsolásra csütörtöktől.