Nagy viharok az országban

Vágólapra másolva!
Markáns zivatartömb haladt át kedd délután az ország déli vidékétől az északkeleti határig. Útját viharos széllökések, felhőszakadás, jégeső kísérte. A Kiskunfélegyházától hat kilométerre keletre fekvő Gátérban tornádót is láttak. Óráról-órára követtük az eseményeket.
Vágólapra másolva!

A keddi viharral kapcsolatos felvételeiket, élményeiket kérjük, küldjék el az [email protected] címre!

A reggeli esőzés lehűtötte, ezáltal átmenetileg stabilizálta az alsó légrétegeket, miközben 1000 méter felett rendkívül instabil maradt a légkör. 10 óra után dél felől kezdett szakadozni a felhőzet, és a napsütésben a hőmérséklet ott gyors emelkedésnek indult. Kora délután a felmelegedés már megindította a térségben a gomolyfelhő-képződést.

Az erős labilitás hatására a Duna déli szakaszán 13 óra körül hirtelen kialakult egy közel 20 km átmérőjű zivatargóc, amely a délután folyamán a több ezer méter magasságban uralkodó légáramlatok hatására fokozatosan északkeleti irányba indult. Már ekkor felhőszakadás, jégeső és viharos kifutószelek jellemezték a zivatargócot.

A Kiskunságon a vihartömb háromfelé szakadt és tovább erősödött, keleti ága 40 km hosszan nyúlt el a Körös mentén. Ekkor - nem sokkal 16 óra után - a Kiskunfélegyházától hat kilométerre keletre fekvő Gátérban tornádót láttak. Idén ez már a harmadik tornádó-megfigyelés hazánkban, a tornádók tényleges száma ennek sokszorosa is lehetett. A tornádó közvetlen környezetében szélmérés nem történt, de nagy valószínűséggel rövid időre és kis helyen 150 km/óra feletti széllökések lehettek. A leghevesebb csapadéksávban tíz perc alatt fél hónapnyi átlagos csapadéknak megfelelő eső hullott, több mint negyven liter egy négyzetméterre.

Naplemente után a markáns zivatargócok tovább haladtak, majd valamikor 21 órakor hagyták el hazánkat északkeleten.

Viharkrónika:

21:30
Az északkeleti megyéket a markáns beágyazott zivatarok lassan elhagyják, de a térséget továbbra is változó intenzitású eső, zápor jellemzi. Kisebb zivatargócok találhatók a Dél-Dunántúlon és Szeged környékén.

20:00
Az északkeleti országrészben kiterjedt gyengébb csapadékmezőben beágyazott zivatarok még előfordulnak. A Duna-Tisza-között a déli határnál újabb - a délutáninál gyengébb - zivatargóc lépett be az országba, és tovább mozog északkelet felé.

18:15
Most érte el Debrecent a nagy vihar, amelyben továbbra is lehet tornádó.

16:30
A Körös közelében 40 km hosszú viharobjektum jött létre. A Kiskunfélegyházától hat kilométerre keletre fekvő Gátérban tornádót láttak.

16:00
A Kiskunság közepén kelet-nyugati irányban helyezkedik el a legerősebb zivatargóc. A Tiszát Csongrádnál lépték át a viharok. Budapestet egyelőre a csapadéksáv szelídebb része érte el.

15:00
Keletebbre helyeződött át, és nagyobb területet érint a zivatar. Most a Kiskunságon okoz nagy viharokat, felhőszakadást, jégesőket.

14:00
Paks felé közeleg, és tovább erősödik a zivatarzóna. Néhol orkán erejű kifutószelek és felhőszakadás jellemzi a gócpontokat.

13:00
A Duna déli szakaszán hatalmas zivatargócok alakultak ki. Felhőszakadás, jégeső is előfordul.

A délelőtti esőzések után a kevés napsütés is elég volt ahhoz, hogy a felettünk lévő rendkívül labilis légkörben heves zivatarok pattanjanak ki. A zivatarokat viharos, néhol orkán erejű széllökések követik.

A zivatarok közeledtével fontos a nyílászárók bezárása, sok kár keletkezik ilyenkor ablaktörésekből. Lehetőség szerint ne a legnagyobb fák alatt parkoljunk. Az erős villámtevékenység különösen a puszta, fa nélküli mezőkön rejt nagy veszélyt. A tetőantennákat is érdemes kihúznunk, amíg dörgéseket hallunk.

A gépjárművek menetstabilitását a széllökések erősen rontják. Intenzív esőzésnél a csúszásveszély fokozódik, mindenképpen csökkentsük a sebességet. A lassuló közlekedés sajnos könnyen dugókhoz vezethet, de inkább legyünk türelmesek!