Az év legnagyobb esője hullott Pekingre

Vágólapra másolva!
Vasárnap délután és hétfő délután között rengeteg eső hullott le Pekingben. 2008-ban ez volt eddig a legcsapadékosabb 24 óra az olimpia házigazdájánál. A nyári monszun várhatóan gyengül a következő napokban.
Vágólapra másolva!

Kína fővárosában a vasárnap délután három órától hétfő délután háromig mért csapadékösszeg elérte a 66 mm-t, ami az átlagosan második legcsapadékosabb augusztus egész havi szokásos összegének bő harmada. 24 óra alatt ekkora eső nem volt még idén a kínai metropoliszban. A csapadék zöme heves záporok, zivatarok formájában hullott. Ebben a hónapban egyébként ez volt az első mérhető csapadékösszeg Pekingben. A térségben a nyári monszun általában július és augusztus hónapban fejti ki hatását, ekkor hullik az éves csapadék több mint kétharmada. A csapadék nagy része intenzív záporok formájában hullik.

A nyári monszun intenzitása meglehetősen nagy éves ingadozást mutat. Van, amikor hetekig esik az eső július és augusztus folyamán, de gyakran az átlagosnál jóval kevesebb az eső.

Várhatóan a következő napokban csökken a csapadékhajlam, több lesz a napsütés. A monszun időszak vége felé haladunk.