Messze a nyár vége - szeptemberben is lehet kánikula

Vágólapra másolva!
A hazai mérések tanúsága szerint szeptemberben akár egy hétig tartó kánikulai hőhullám is kialakulhat. A hazai éghajlatba bármikor belefér a szeptemberi nyár, sőt a legkésőbbi harminc fokos hőmérséklet már bőven októberre esett. Érdemes egy kissé visszatekinteni az elmúlt több mint száz év mérései segítségével.
Vágólapra másolva!

Bár hagyományosan augusztus 20 tájékát szoktuk a nyár végének jelezni, Magyarország éghajlatába a mérések kezdete óta feljegyzett adatok tanúsága szerint bőven belefér a szeptemberi nyár.

A delelési napmagasság a hónap közepén már csak a március véginek felel meg, az éjszakák egyre hosszabbak, de a földi légkörzés tehetetlensége folytán még gyakran elérik hazánkat a nyári meleg légtömegek. A szeptemberi nyár jellemzően csendes, zavartalanul napos időt hoz, ugyanis a gyengébb besugárzás miatt a felszín közeli termikek aktivitása már jelentősen csökken, a gomolyfelhők képződését, zivatarok kialakulását a légkör stabilitása gátolja.

1946-ban a szeptember hatodikától induló négy napban az ország jelentősebb részén 35 oC felett tetőzött a hőmérséklet, idén ez a nyári hónapokban sem következett be. Az utolsó forró nap (35 fokot meghaladó hőmérséklet) Pécsett 1917-ben szeptember 25-re esett. 1947-ben a hónap közepén öt napon át Budapesten 33 oC felett tetőzött a hőmérséklet. A fővárosban a legkésőbbi hőségnap október elseje volt: 1932-ben 30,8 oC-t mértek. Országosan 1935-ben még október 9-én is előfordult harminc fokos érték egy egyhetes hőhullám ötödik napján.

A teljes földi légkör instabil voltának köszönhetően valódi fizikai alapokkal bíró előrejelzést legfeljebb 7-10 napra előre lehet mondani, így az előttünk álló szeptember időjárási kimenetele nem ismert.