Megkezdődik a csillagászati ősz

Vágólapra másolva!
Hétfő 18 óra körül áll be az őszi napéjegyenlőség. Keddtől már a nappalok hossza kevesebb, mint 12 óra. Az időjárás természetesen nem veszi figyelembe a naptárat, a hétvégén most éppen jelentős javulásnak nézünk elébe.
Vágólapra másolva!

A napéjegyenlőség idején a nap az egyenlítő egyik pontján éppen merőlegesen delel. A Föld napkörüli keringésének és a tengely ferdeségének köszönhetően ilyen pillanat minden évben kétszer adódik, amit tavaszi illetve őszi napéjegyenlőségnek hívunk. Hétfőn, közép-európai időszámítás szerint 18 óra körül a nap az egyenlítőn a Galápagos-szigetek környékén delel merőlegesen. Ezt követően a merőleges delelések helye átvonul a déli féltekére, az északi félgömbön pedig megkezdődik a téli félév.

Természetesen a légkör tehetetlensége miatt az időjárás földi átlagban csak késéssel követi a csillagászati változásokat. Nálunk pedig éppen a hét végétől várhatunk időjárás-javulást, az előrejelzések szerint akár a vénasszonyok nyara is megérkezhet.