Tartósan visszatér a jó idő

Vágólapra másolva!
Október második hetében kellemes, csendes őszi időre készülhetünk. A változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható, reggelenként helyenként már megjelennek a ködök. A déli megyékben általában 20 fokig melegszik a levegő. A markáns frontok tartósan elkerülik térségünket, kisebb fagy legfeljebb hétfőn, kevés helyen veszélyezteti az őszi virágokat.
Vágólapra másolva!

Október első szombatja kellemetlen időt hozott, a folytatásban azonban sokkal szebb napokra van kilátás. Vasárnaptól a markáns frontok egyre távolabb kerülnek a kontinens középső vidékétől, és a magasban már ekkor markáns melegedés kezdődik. Stabil anticiklon nem alakul ki, így időnként kisebb-nagyobb felhőtömbök húzódnak a Kárpát-medence fölé, számottevő csapadék azonban nem várható.

Hétfő hajnalban a középső és keleti megyékben néhol ugyan előfordulhat talaj menti fagy, a hét többi napján nincs fagyveszély, az őszi virágok biztonságban vannak.

A több-kevesebb napsütés hatására a hónap második hetében a déli megyékben szinte minden nap elérheti a hőmérséklet a 20 fokot, amely 2-3 fokkal magasabb az ilyenkor megszokottnál. Északon ennél néhány fokkal hűvösebb lesz. Az ősz jeleként derültebb hajnalokon ködfoltok alakulnak ki, amelyek általában még délelőtt feloszlanak. Mérsékelt marad a légmozgás.

A száraz, enyhe időben a talaj felső részének nedvességtartalma kissé csökken, így a kiskerti és mezőgazdasági munkák számára egyaránt kedvezően alakulnak a körülmények. Érdemes kirándulni, túrázni, sportolni a jó időben. Használjuk ki a jó időt! A belvárosok légszennyezettsége napról-napra kissé növekszik, a hét második felében a hosszabb belvárosi sétákat a reggeli és délutáni csúcsforgalom idején érdemes kerülni.