Száraz, hideg hétvége

Vágólapra másolva!
Hétvégén ismét erősödnek az éjszakai fagyok, és a hőmérséklet napközben is fagypont alatt alakul. A csapadékos hétköznapok után szárazabb hétvégi napok elé nézünk, érdemes lesz kimozdulni a lakásból.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön délelőtt még az ország nagy részén várható csapadék, amely a nyugati megyékben havas eső, hó, a délkeleti megyékben még ónos eső formájában hullik. Délután a nyugati megyékben már fokozatosan megszűnik a csapadék, és megkezdődik a felhőzet elvékonyodása. A keleti, északkeleti megyékben továbbra is lehet havas esőre, havazásra számítani. Az időjárás ekkor még nem igazán kedvez a szabadtéri programoknak.

A csapadékos időjárásnak köszönhetően jelentősen csökkent a nagyvárosokban a szennyezőanyagok koncentrációja, és a légszennyezettség várhatóan néhány napig alacsony is marad. Pénteken fokozatosan felszakadozik a felhőzet, a nyugati országrészben több, a keleti megyékben kevesebb napsütésre is számítani lehet. Keleten elszórtan még kisebb hószállingózás is előfordulhat. Természetes állóvizeinket az átmeneti enyhülés ellenére is vastag jég borítja, de a jég minőségéről korcsolyázás előtt mindig tájékozódjunk.

Szombaton és vasárnap visszatérnek a kemény hajnali fagyok, helyenként ismét -10 fok alá hűl a levegő, és napközben is a fagypont alatti hőmérsékletek lesznek a jellemzőek. A hétvége első napján, a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre mindenhol számítani lehet. Vasárnap foltokban ködös, párás lesz a reggel, napközben a néhány órás napsütés mellett elszórtan hószállingózás, kisebb havazás előfordulhat, de számottevő csapadék nem várható. Az alacsony légszennyezettséget és a száraz időt kihasználva érdemes lehet kisebb kirándulást vagy sétát szervezni. Hazánk hóágyúzott pályái továbbra is várják a téli sportok szerelmeseit, ezen a hétvégén is lesznek síversenyek és egyéb érdekes programok.

A jövő hét elején ismét változékonyabbra fordul időjárásunk, sokfelé lehet újra csapadékra számítani, ami várhatóan havas eső, hó formájában hullik majd.