Vágólapra másolva!
A folyamatos csapadék-utánpótlás következtében a dunai árvíz elhúzódására lehet számítani. A mellékfolyókon több nagyobb árhullám sem kizárt. A Rábán reggel rekord magas vízszintet mértek.
Vágólapra másolva!

A Duna vízgyűjtőjének középső szakaszán a hétvégéig, a felső szakaszon jövő hét közepéig tart a csapadékos idő. A bőséges csapadék zöme heves záporesőből, felhőszakadásból származik, nagy a térbeli és időbeli ingadozása. Ennek megfelelően a hegyi patakokon, kisebb folyókon akár több nagyobb árhullám is lezúdulhat. A mellékfolyókon az első tetőzések már megvoltak. Csütörtök reggel Szentgotthárdon a Rába vízszintje 499 centiméteren állt, ez magasabb, mint amit itt valaha mértek. Egy nap alatt közel négy és fél métert emelkedett a Rába, és még tovább növekszik.

A Duna a magyarországi szakaszán várhatóan vasárnap-hétfőn tetőzik, de ezt követően akár egy-két napig tartó stagnálásra vagy csak csekély mértékű apadásra készülhetünk. Az elhúzódó árhullám jelentősen igénybe veszi a gátakat, az átázás és gátszakadás veszélye is fennáll.