Orvosmeteorológia - fronthatások a hétvégén

Vágólapra másolva!
A hétvégén is folytatódik a szürke időjárás, a napot csak kis időszakokra láthatjuk, és inkább a vasárnap folyamán. A keleti országrészben az egész hétvégén szükség lesz az esernyőre.
Vágólapra másolva!

A Meteo Klinika tájékoztatása szerint a hétvégén előbb melegfronti, majd kettős fronthatások okozhatnak panaszokat. A borongós, esős időjárás hangulatunkra is negatív hatással lehet, különösen a keleten élők szenvedhetik meg ezt. Hétfőn fronthatás már nem érvényesül, és az idő is kedvezőbbre fordul, többórás napsütést élvezhetünk a hét első napján.

Szombaton gyenge melegfront érezteti hatását, és az érzékenyek alvási zavarokat, koncentrációs nehézségeket, ingerlékenységet tapasztalhatnak magukon. Eleinte elszórtan még többfelé, később inkább keleten alakulhat ki eső. Hétvégére megenyhül az időjárás, általában 8, 13 fokig melegszik a levegő, és a szél is mérséklődik. Az enyhülő idő ellenére továbbra is öltözzünk rétegesen, és vigyük magunkkal az esernyőt is, főként a keleti megyékben. A közlekedők csúszós útszakaszokra készüljenek, óvatosan vezessenek, és az éjszaka folyamán többfelé képződik köd.

Vasárnap kettős fronthatásra számíthatunk. Nyugaton időnként kisüt a nap, de keleten az erősen felhős égbolt rányomhatja bélyegét a hangulatunkra. Keleten egész szükség lesz esernyőre, esőkabátra, délután pedig a nyugati határszélen is előfordulhat kisebb eső. A frontérzékenyeknek fáradékonysággal, ingerlékenységgel, álmatlansággal gyűlhet meg a bajuk, és vérnyomás ingadozásra is panaszkodhatnak. A keleti országrészben közlekedők vizes útszakaszokra készüljenek.

Hétfőn fronthatás nem érvényesül. Már országszerte 10 fok fölé melegszik a levegő, és a nap is több órára kisüt. A kellemes, őszi időben szervezetünk feltöltődik, hangulatunk jobbra fordul. A közlekedők is alapvetően kedvező feltételekre számíthatnak az utakon, de reggel ködfoltok lassíthatják a forgalmat.