Minden taoista templom napenergiára áll át Kínában, de a Bibliákat, Koránokat is lehetne újrapapírra nyomni. Az egyházak zöld mozgalmának nagyobb jelentősége lehet, mint a decemberi koppenhágai klímakonferenciának.

Kilenc világvallás képviselői találkoztak a windsori kastélyban (Berkshire) a múlt héten, hogy az éghajlatváltozás megelőzésére vonatkozó vállalásaikat ismertessék. A konferencián többek közt Fülöp edinburghi herceg és az ENSZ főtitkára, Ban Ki-Mun is részt vett. A tanácskozás célja az volt, hogy a részt vevők hosszú távú programokat vitassanak meg és indítsanak el a Föld védelmében. Az eseményen ismertették több nagy világvallás összesen 31 hosszú távú tervét, mellyel az egyházak működését és híveik életmódját szeretnék környezettudatossá formálni.


Zöld templomok és környezetvédelemre nevelés

A tervek között szerepel például az is, hogy minden taoista templom napenergiára áll át Kínában, vagy, hogy a szikhek fenntartható energiaforrásokkal látják el az összes gurdwarát, azaz templomot, illetve szálláshelyet Indiában (melyekben 30 millió emberről gondoskodnak naponta).

A tanzániai Evangélikus Lutheránus Egyház például 8,5 millió fa ültetésére vállalkozott, de muszlim, hindu és zsidó hitre alapozó új, zöld termékmárkák létrehozása is tervben van.  A vallási vezetők ígéretet tettek számos egyházi épület környezetbarát működtetésére, a tulajdonukban levő erdős területek védelmére, de például arra is, hogy a szent könyveket ezentúl kizárólag újrahasznosított papírra nyomtatják. (Az egyes egyházak vállalásairól bővebben ebből a dokumentumból lehet tájékozódni.)

Forrás: AFP

Érkeznek a vallási vezetők a windsori kastélyba

Az egyházak ezen kívül vállalták azt is, hogy a jövőben környezetvédelemre nevelő programokat indítanak mind az iskolai, mind az iskolán kívüli oktatás keretében. A konferencián bemutatott 31 terven kívül a jövő évben még hat további program elindítása van tervben, többek között a Mongóliai és Kambodzsai Buddhista Egyház, a Libanoni Maronita Keresztények és az Orosz Ortodox Egyház részvételével.


Koppenhágától függetlenül

A windsori találkozó egyik célja az volt, hogy üzenetet küldjön a világ kormányainak és az ENSZ főtitkárának - aki egyébként személyesen is részt vett a konferencián - hogy a civil társadalomnak igen jelentős része gondolja úgy, a természetes környezet védelmével foglalkozni nem luxus, hanem a legtöbb ember hitének alapvető eleme.

Még fontosabb feladata volt azonban, hogy a különböző vallási közösségek körében olyan események láncreakcióját indítsa el, melyek generációkon keresztül segíthetik a környezetvédelem ügyét attól teljesen függetlenül, hogy a világ kormányai végül mire jutnak a decemberi koppenhágai klímakonferencián és azután.


A történelem legnagyobb civil mozgalma

A rendezvényt - mely az Alliance of Religions and Conservation ("vallások és megőrzés szövetsége"), vagyis az ARC szervezésében jött létre -, és az ott elhangzottakat az ENSZ képviselői is a történelem legnagyobb civil társadalmi mozgalmának nevezték. Ha a világ egyházai mindenütt azon fognak dolgozni, hogy saját szervezeteik, híveik, illetve országuk szén-dioxid-kibocsátását, azaz tevékenységeik és életvitelük a környezetre gyakorolt káros hatásait a lehető leginkább lecsökkentsék, az valóban történelmi jelentőségű hatással lesz a klímaváltozás megelőzésében.

Forrás: AFP

A különböző hitközösségek a bolygó összes lakható területeinek nagyjából 7-8 százalékát birtokolják. A világ összes iskolájának majdnem a felét vagy egyházak működtetik, vagy részt vesznek a működtetésükben, és egyházak rendelkeznek a világ összes nemzetközi pénzügyi befektetéseinek körülbelül hét százaléka felett is. A világ összes lakosságának legnagyobb része (majdnem 85 százalék) kötődik valamely valláshoz, ezért a Windsorban meghirdetett vállalásoknak jó eséllyel olyan mozgósító hatása lesz mind az egyes emberekre, mint pedig az egyes közösségekre nézve, mint amekkorára eddig még nem volt példa a klímavédelem történetében.

Hogyan kezdődött?
Az Alliance of Religions and Conservation 1995-ben jött létre - őfelsége, Fülöp edinburghi herceg alapította. A szervezet azzal céllal született, hogy segítséget nyújtson a világ vallásainak abban, hogy különféle környezetvédelmi programokat dolgozzanak ki, saját legfontosabb tanításuk, hitük és általános vallásgyakorlásuk alapján. A szervezet abban is segít, hogy az egyes egyházak kapcsolatba léphessenek és szövetségben dolgozhassanak együtt különböző környezetvédelmi szervezetekkel. 2008-ban az ARC az ENSZ fejlesztési programja, az UNDP partnereként közös nemzetközi munkába is kezdett. Szándékuk, hogy minden fontos vallás egyházának segítenek jelentős új kezdeményezések elindításában a környezet védelme és az éghajlatváltozás megelőzése érdekében.

 

Hirschl Zsuzsanna