Tengervízzel mentenék meg Velencét az áradástól

A szeles, csapadékos időjárás nem kíméli Velence lakóit és a turistákat sem. A rendszeres áradástól éppen tengervízzel lehetne megmenteni a várost, hogyha a mélyebben fekvő, víztároló talajrétegeket duzzasztanák meg vele, így egész Velence megemelkedne.

Velence területének 56 százaléka víz alá került: ezt hozta a karácsony a város lakossága és az oda látogató turisták számára (napjainkban a Rialto szigeten, a történelmi városközpontban 62 000 élnek). Az áradás 145 centiméteren tetőzött az ünnep első napján hajnalban, ami 2009 rekordja volt. December 24-én 133 centiméteren állt a víz, egy nappal azelőtt 114 cm-en.

Korábban sohasem fordult elő, hogy három egymást követő napon a kritikusnak számító 130 centiméter feletti vízállást mérjenek. A 145 centis vízállás öt cm-rel elmaradt ugyan a várttól, viszont ez volt a nyolcadik legmagasabb szint. Elsősorban Burano szigete került bajba, ahol az alsó szintek lakásait szinte kivétel nélkül elöntötte a tengervíz.

A legmagasabban 43 éve, 1966. november 4-én állt a tenger Velencében: akkor 194 centiméteres volt a tengerszint, gyakorlatilag teljesen elborította a víz a történelmi város utcáit és tereit. A mostani áradás oka a rendkívüli atlanti időjárás és a sirokkó volt - ám a fő kérdés az, hogy miért kerül Európa egyik legjellegzetesebb városa rendszeresen a víz alá, és az is, miként lehet megmenteni az ikonikussá vált települést.

Az acqua alta és az eliszaposodás

Természeti adottságai miatt Velencének több problémával is szembe kell néznie. Mivel a lagúna a Pó és a Piave folyók torkolatánál helyezkedik el, a folyók folyamatosan szállítják ide hordalékukat, fokozatosan töltik föl a területetet, ezáltal emelik a tengervíz szintjét is. A másik jelentős probléma az úgynevezett acqua alta ("magas víz"). A jelenség november és április között több alkalommal is bekövetkezhet, melynek során víz árasztja el a város mélyebben fekvő részeit.

Mindemellett Velence főként az artézi kutak vízkivétele miatt fokozatosan süllyed, az elmúlt kétszáz évben már 12 centiméterrel került alacsonyabbra, míg az Adria átlagos vízszintje 10 centimétert emelkedett. Ezek a folyamatok oda vezettek, hogy a mélyebben fekvő területek egy évben 200 napon át kerülnek valamilyen mértékben víz alá.

Velence védelme

A város és a lagúna védelme évszázadok óta foglalkoztatja az itt élőket. A folyókból ide érkező iszap mennyiségét egy külön erre a célra létrehozott bizottság ellenőrzi, míg a tenger áradása ellen kövekből összerakott hullámtörőt, úgynevezett murazzit hoztak létre a 18. század végén.

Ez a hullámtörő egészen 1966-ig jól működött, amikor egy hatalmas áradás következtében Velence központi részein 140 centiméteres víz állt. A következő évek kisebb-nagyobb elöntései után 1988-ban született egy terv a város védelmére. A MOSE terv keretében a lagúna bejáratainál olyan üreges fémtartályokat helyeznének el, melyekből vész esetén sűrített levegővel kipréselik a vizet, így védőláncot alkotva kiemelkednek a vízből. A veszély elmúltával ismét megtöltenék vízzel a tartályokat, így kényszerítve a gátakat a tenger fenekére.

A MOSE gátrendszer vázlata

Ezt a tervet azonban sokan hevesen ellenzik, egyrészt a megvalósítása irdatlan összegeket emésztene föl, másrészt, ha időszakosan elzárják a lagúnát a tengertől, akkor nem tud megfelelően kicserélődni a víz, így felborulhat az öböl ökoszisztémája.

Egy másik elgondolás szerint a város süllyedését kellene megakadályozni olyan módon, hogy tengervizet pumpálnának a mélyebben lévő víztároló rétegekbe. Ezek a homokos rétegek a víz hatására megduzzadnak, így megemelnék a fölöttük lévő rétegeket s vele együtt a várost is. Ez azonban önmagában nem jelentene megoldást, csak a védőgátakkal együtt lenne hatásos. Addig is, míg a tervek nem valósulnak meg, előfordulhat, hogy gumicsizmában kell várost néznünk a "víz városában".