Több biciklist akarnak látni Pekingben

Vágólapra másolva!
Növelni szeretnék a kerékpárral közlekedők számát Pekingben a városvezetés. A korábban autóúttá alakított biciklisávokat visszaalakítják, de az már valószínűleg lehetetlen elérni, hogy ismét félmilliárd kerékpár járjon a kínai főváros útjain.
Vágólapra másolva!

A kerékpározás népszerűsítésével a kínai vezetés a károsanyag-kibocsátás csökkenését szándékszik elősegíteni, és az is szempont, hogy a jövőben kevesebb legyen a forgalmi dugó - közölte a kínai fővárosi kommunikációs bizottságának az igazgatója. Liu Hsziao-ming (Liu Xiaoming) tájékoztatása szerint a kormányzat visszavonja azokat a rendelkezéseket, amelyekkel eddig szabályozták a biciklik használatát, és inkább a gépkocsiforgalmat szándékoznak korlátozni.

A pekingi lakosok között a biciklizők aránya 20 százalék alá csökkent egy tavaly első negyedévi felmérés szerint , míg az 1980-as években a fővárosi lakosság 80 százaléka használta rendszeresen kerékpárját. A jelenlegi tervek és előrejelzések szerint 2015-re a pekingiek 45 százaléka fogja igénybe venni a tömegközlekedési eszközöket, 22 százaléka használ majd autót, 8 százalékuk taxit és 23 százalék kerékpárt.

Forrás: [origo]

Behavazott kerékpárok egy pekingi utcán


A város vezetése több helyen vissza kívánja állítani a bicikliutakat, amelyeket korábban a forgalomnövekedés miatt a gépkocsik, autóbuszok részére tettek használhatóvá. Ugyancsak tervezik több biztonságos bicikliparkoló kiépítését városszerte, különösen a busz- és a metróállomások, az átszállási csomópontok környékére. Az ígéretek szerint 2015-re mintegy ezer helyen 50 ezer kerékpár kölcsönzésére nyílik majd lehetőség.


Ma már csak emlék a félmilliárdos biciklitömeg

Kínát valaha a "biciklik birodalmának" is hívták. Volt, hogy 500 millió kétkerekűvel közlekedtek az útjain. Az utóbbi évtizedekben azonban a magán gépkocsik térhódításával, a jólét növekedésével a lábbal hajtott járművek kiszorultak a forgalomból, ami persze távolról sem jelenti azt, hogy mára eltűntek volna a biciklik Peking utcáiról.

A városvezetők mindenesetre nem számítottak arra, hogy 2009 végére a 17 milliós fővárosban már több mint négymillió autó lesz, ami nem csak a forgalom szempontjából okoz komoly gondot, hanem az energiafogyasztás rohamos emelkedése és a levegő szennyezettsége miatt is. Pekingben az olimpia után fenntartottak bizonyos forgalomkorlátozásokat, amelyeknek köszönhetően - hivatalos adatok szerint - minden hétköznap 800 ezer gépkocsival van kevesebb az utakon.

Peking 2010-re 140 kilométerrel 368 kilométerre kívánja növelni metróhálózatát, amelynek teljes hossza 2015-re már 561 kilométer lesz. A tömegközlekedést csak az idén 40 százalékkal kívánják bővíteni.