Biciklizéssel és videózással zöldítik a brit külügyet

A diplomaták repülőútjainak csökkentésével, az irodákban energiatakarékossággal és egy kerékpáron munkába járó nagykövet példaként állításával küzd a globális felmelegedés ellen a brit külügyminisztérium.

"A külügyminisztérium úgy határozott, mindent elkövet, hogy 2010-ben 10 százalékkal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást az alábbi négy területen: az áramfogyasztás, a fosszilis üzemanyagok felhasználása, a járművek szén-dioxid-kibocsátása és a légi közlekedés. Feltett szándékunk, hogy jelentős előrelépést érjünk el minden egyes területen" - közölte a brit kormány külügyminisztériuma, a Foreign and Commonwealth Office (FCO) szóvivője.


Utazás helyett videokonferenciáznak

A tervezett intézkedések széles skálán mozognak. A repülőutakkal szemben például minden esetben a videokonferenciákat fogják ösztönözni. Ha mégis elkerülhetetlen, hogy a diplomaták repülőre szálljanak, akkor többnyire turistaosztályon utaznak majd. A businessosztályt csak a több mint 5 órás "munkarepülések" vagy a több mint 10 órás "szabadságra repülések" esetében fogják engedélyezni. (A "munkarepülések" jelenlegi korlátja businessosztályon 3 óra).

A szóvivő ugyanakkor hozzátette, hogy a döntések életbe lépése a köztisztviselők szakszervezeteivel folyó megbeszélések kimenetelétől függ. Hozzátette azt is, hogy a légi járatok szén-dioxid-kibocsátását az egyes utasok által elfoglalt hely függvényében számolták ki, ezért az első- vagy businessosztály kényelmes székeire eső "kibocsátás nagyobb, mint a turistaosztály üléseire jutó".

A nagykövetségeken és a diplomáciai épületekben takarékoskodni fognak a fűtéssel és a légkondicionálással, előnyben fogják részesíteni a hibridjárműveket és a megújuló energiaforrásokat.

A külügyminisztérium dicsőségtáblájára máris felkerült Alex Ellis, őfelsége lisszaboni nagykövete, aki minden reggel 25 percet kerékpározik, hogy bejusson a munkahelyére. Az első, aki példát mutatott a köztisztviselőknek az energiaspórolás terén mégsem Ellis, hanem Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök volt húsz éve, amikor rendszeresen saját kezűleg oltotta el a lámpákat a minisztertanácsi ülések után a Downing Street 10-ben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK