Kiszárad a brit folyók harmada a vízigény miatt

Vágólapra másolva!
Kiszáradással fenyegeti Nagy-Britannia folyóinak mintegy egyharmadát az emberi vízigény növekedése és a klímaváltozás - erre figyelmeztet jelentésében a Természetvédelmi Világalap, vagyis a WWF. A folyamat az ország legnépszerűbb lazachalász-helyszíneit is érinti.
Vágólapra másolva!

A zöldszervezet szerint az egyetlen megoldás a vízfogyasztás csökkentése: a jelenleg naponta fejenként 150 literes átlagos vízfogyasztást 12,5 százalékkal, 130 liter körüli szintre kellene mérsékelni 2030-ig Nagy-Britanniában. A WWF javaslata szerint ehhez országszerte minden háztartásban vízórát lenne célszerű felszerelni, és a lakosság szemléletformálására, képzésére is hangsúlyt kellene fektetni - tudósít a Daily Telegraph brit napilap.


Korlátozni kellene a közüzemek vízfelhasználását

A zöldek szerint mindezek hiányában a brit folyók egyharmadát a szinte teljes kiszáradás fenyegeti egy forró, száraz nyáron, mivel a közműszolgáltató társaságok annyi vizet emelnek ki a folyókból. A brit Környezetvédelmi Ügynökség becslése szerint egyes folyók vízhozama 80 százalékkal csökkenhet 2050-re.

Ha ez bekövetkezik, ez a a helyi élővilág pusztulásával járna együtt.Különösen az ország déli és keleti részében található vízfolyások vannak veszélyben - figyelmeztet a zöldszervezet.

Forrás: iStockphoto

Meredeken csökkenni fog a leghosszabb nagy-britanniai folyó, a Severn vízhozama is (a fotón a világ első, 1781-ben átadott vashídjával)

A WWF a háztartások mértéktartása mellett a közüzemek vízfogyasztásának korlátozását is sürgeti az érzékeny területeken, vagyis ott, ahol eleve veszélyeztetett az élővilág. A zöldek szerint ehhez szükség lenne a többségükben az 1960-as években kiadott vízkiemelési kvóták újraszámítására, illetve visszavonására, mivel ezek naponta több mint 3 milliárd literrel több víz felhasználását engedélyezik, mint amennyit a természet fenntartható módon biztosítani tudna.

A jelentés szerint többek között azzal is spórolni lehetne, ha több tisztított szennyvizet használnának ivóvíz helyett az öntözéshez és más, nem közvetlenül fogyasztási célú vízfelhasználáshoz.

A veszélyeztetett folyók között van a halászok körében kedvelt Itchen Délkelet-Angliában, Hampshire-ben, ugyanis a közeli, 228 ezres Southampton és a 200 ezres Portsmouth ellátására egyre több vizet emelnek ki a medréből. Ez máris veszélyezteti a vidrák, a lazacok, a jégmadarak és a vízipocok élőhelyét.