Vágólapra másolva!
Hevesebb záporok, zivatarok délután főként a Dunántúlon, kora este akár a főváros térségében is kialakulhatnak az előrejelzések szerint. Éjszaka a középső országrészben fordulhat elő felhőszakadás.
Vágólapra másolva!

Megjöttek a zivatarok

21:00

Lassan mindenhol megszünnek a zivatarok. Az éjszaka folyamán északon, északkeleten erősen felhős lesz az ég, záporok még többfelé kialakulnak. Másutt változóan felhős lesz az ég, csak elszórtan fordul elő csapadék. Helyenként reggelre pára képződik.

20:00

Fokozatosan megszűnik a Dunántúlon a csapadék. Ézsakkeleten helyenként 25 milliméternél is több csapadék hullot, az ország ezen részén még mindig lehetnek zivatarok.

19:00

A zivatarok fokozatosan elhagyják a főváros térségét. A Dunántúlon még előfordulnak záporok, de zivatarok a folytatásban inkább már csak az északkeleti megyékben valószínűek.

17:30

Főként északnyugaton és a középső országrészben fordulnak elő zivatarok. Záporok a Dunántúl déli részén is kialakulnak. A zivatarokat helyenként jégeső kíséri. Intenzív záporok alkalmával akár 20 milliméter csapadék is lehullhat rövid idő alatt. Jelentős hőmérséklet-különbség alakult ki a záporos nyugati és a száraz keleti országrész között. A nyugati határszél közelében 12 fok körül alakul a hőmérséklet, keleten, délkeleten még mindig 25 fok van. A zivatarok elérték a főváros térségét is.

16:30

Főként a Dunántúl északi részén fordulnak elő most zivatarok, záporok pedig már a Duna-Tisza közén is előfordulnak. Helyenként rövid idő alatt 10- 15 milliméter csapadék is lehullhat.

16:00

Dunántúlon egyre többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok. A Balaton környezetében jégeső is előfordult. A zivatarokat erős széllökések kísérik.

15:00

Délnyugat felől egy csapadéktömb érte el hazánkat. A nyugati, délnyugati országrészben többfelé fordulnak elő záporok, a Balaton térségében zivatarok. A délután folyamán a Bakony térségében majd a középső országrészben is kialakulnak zivatarok.

Szerda délután zivatarok alakulhatnak ki a Balaton környékén és a Bakonyban a légkör instabilitása miatt. Később a zivatarok várhatóan a Kisalföld és a főváros térsége felé helyeződnek át, Budapestet kora este érhetik el. Éjszaka pedig főként a középső országrészben várható villámtevékenységgel járó heves zápor. A zivatarok környezetében átmenetileg megerősödik a szél, és helyenként jégeső sem kizárt.


Csütörtökön is lesz villámlás és jégeső

A légköri instabilitás egyrészt a Kárpát-medencét kitöltő meleg és párás levegő miatt következik be, másrészt amiatt, hogy szerda délután, 3-6000 méteres magasságban hidegebb levegő érkezik az ország felé az Olaszország északi része felett örvénylő markáns ciklon hatására. Az instabil feltételek kedveznek a tornyos gomolyfelhők gyors kialakulásának.

A karfiolszerű alakú tornyos gomolyfelhő napsütötte része feltűnően fehér. Ha megjelenik, akkor tudható, hogy minden feltétel megvan a zivatar kialakulásához. Ez a felhőtípus tavasszal és nyáron alakul ki a meleg, nedves levegő felfele áramlása folytán.

A zivataros időjárás helyenként károkat is okozhat a jégeső és a viharos széllökések miatt, máshol azonban a csapadék kifejezetten jókor jön.

A következő napokban is marad a változékony időjárás 14 napra szóló előrejelzésünk szerint. Csütörtökön az ország középső és keleti részén várható újabb intenzív csapadék villámlás és néhol jégeső kíséretében, tehát kiadós mennyiségű csapadékra lehet számítani. A délkeleti szél többfelé megélénkül, zivatarokban viharossá fokozódik a légmozgás. A hőmérséklet 18, 23 fok között tetőzik.

Pénteken változóan, délután gyakran erősen felhős lesz az ég, szórványosan fordulnak elő záporok, helyenként zivatarok is kialakulnak. Élénk lesz a délnyugati szél, zivatarok környezetében erős, esetleg viharos széllökések is lehetnek. Délután a hőmérőkről 17, 22 fokot olvashatnak le.