Vágólapra másolva!
Ismét mediterrán ciklon alakítja a Kárpát-medence időjárását, az első csapadékhullám már szombat este-éjszaka megérkezett. Vasárnap napközben is sokfelé fordult elő újabb eső, zápor, zivatar. Hétfőn sem javul időjárásunk jelentősen, ma is borongós időnk lesz, eső, zápor, keleten zivatar is lehet. Cikkünket folyamatosan frissítjük.
Vágólapra másolva!

A csapadékzóna mozgása

Hétfő

10:15 A nyugati megyékben többfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél. Nyugaton és keleten továbbra is esik az eső, a középső országrészben szárazabb az idő. A nyugati megyékben továbbra is 15 fok alatt marad a hőmérséklet, a középső megyékben már 20 fok körüli értékeket mérünk, míg a keleti megyékben 15, 16 fok a jellemző.

8:50 A nyugati megyékben többfelé esik az eső. Keleten pedig elszórtan zivatarok is előfordulnak. A csapadékos nyugati megyékben jelenleg 11, 14 fokot mérhetünk, míg a keleti megyékben 17, 18 fokig melegedett a levegő.

04:00 Átmenetileg megszűntek a ziveterok, de többfelé fordul elő eső, záporeső az ország területén.

Vasárnap

23.30 A főváros térségében, a délkeleti megyékben, és az északkeleti határszél mentén láthatók intenzív cellák.

21:00 A Viharsarokban képződtek heves zivatargócok, másutt kissé csökkent a zivatarok intenzitása, és inkább záporok fordulnak elő.

19:00 A keleti és a déli országrészben igen heves zivatarcellák alakultak ki. A fővárostól nyugatra is kialakult egy-egy heves góc. A Balatonnál és a Velencei-tavon a másodfokú viharjelzés érvényes.

17:00 Többfelé fordulnak elő heves zivatarok a Duna vonala mentén, a középső országrészben és a Tiszántúlon. Horvátország és Szerbia irányából újabb kiterjedt csapadékzóna éri el az országot.

15.00 A Pécs-Kecskemét-Szolnok-Tiszafüred vonal mentén egyre intenzívebb zivatargócok helyezkednek el. Ezek a zivatargócok északias irányban haladnak tovább, és fejlődő tendenciát mutatnak. Eszórt zivatarok kialakultak a Nyírségben, a Bakony és a Balaton térségében, és a Viharsarokban.

13:15 Az ország középső részében fordulnak elő heves zivatarok, amelyek egyre inkább vonalba rendeződött láncot alkotnak. Északkeleten, és a Balatontól északra, továbbá a Mecsek vidékén szórványos, egyelőre gyenge, de fokozódó zivatartevékenység figyelhető meg.

11:30 Zivatarok alakultak ki Bács-Kiskun megyében, az északkeleti országrészben, valamint a Balaton nyugati medencéjénél. A kipattant zivatarok gyors fejlődést mutatnak, ezért a dél felől érkező nedves labilis, légtömegben intenzív zivatartevékenység várható a következő órákban. A főváros térségében is várhatók heves zivatarok.

8:30 A csapadékzóna első hulláma lessan elhagyja az országot, átmenetileg gyengült a csapadék intenzitása, a Dunántúlon és az északkeleti határvidéken fordul elő mérsékelt intenzitású eső, záporeső. Helyenként egy-egy gyengébb beágyazódott zivatarfelhő is vonul északi irányba. A délkeleti, keleti határvidék mentén azonban újabb csapadékzóna tűnt fel, és ott zivatarok fordulnak elő.

5:20 A hajnali órákban a csapadékzóna következő hulláma az Alföldön haladt észak-északnyugat felé, és jelenleg az Északi-középhegység térségében húzódik. Útja során több kisebb-nagyobb, beágyazott zivatarcella alakult ki. Egyúttal a Dunántúl déli részén is egyre többfelé eredt el az eső, amelyet helyenként villámlás és rövid ideig intenzívebb csapadékhullás kísért. Dél felől fokozatosan érkeznek a nedves léghullámok, így a mai nap folyamán többször ered el az eső, és intenzív záporok, hevesebb zivatarok is szinte bárhol kialakulhatnak - legkisebb eséllyel az Észak-Dunántúlon.

Szombat

23:00 Több, vonalba rendeződött zivatarcella az északkeleti határ mentén Hajdú-Bihar és Szabolcs megyében.

21:20 Békés és Csongrád megyében van villámtevékenységgel kísért csapadékhullás. Jelenleg máshol száraz az idő, a Balatonon azonban már elsőfokú viharjelzés van érvényben.

20:35 Az ország délkeleti csücskénél több zivatargóc is megfigyelhető.

19:25 A déli, délkeleti határ mentén mérsékelt zivatarok már kialakultak, és dél felől egyre többfelé ered el az eső.

18:25 A déli határszélen helyenként már eleredt az eső, egyelőre azonban zivatarok még nem lépték át a határt. Zivatarok Horvátországban, Szerbiában és Kárpátalján figyelhetők meg.

Általános időjárási helyzet

A tőlünk középpontjával délnyugatra elhelyezkedő ciklon első komolyabb csapadékhulláma már az esti órákban megérkezik dél felől. A csapadékzóna észak felé halad majd, előbb a déli megyékben, illetve az Alföldön, majd a hajnali órákban már az ország más részein is várható eső, zápor, zivatar. Heves zivatarok szinte bárhol kialakulhatnak, de leginkább a keleti és középső megyékben lehet rájuk számítani. Egy-egy intenzívebb gócban lokálisan 30-50 mm csapadék is lehullhat rövid idő alatt, illetve a szélsebesség elérheti a 70 km/órát.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős, borult lesz az ég, csak rövid időszakokra szakadozhat fel a felhőzet. Sokfelé várható újabb eső, zápor, zivatar, a legkevesebb csapadék a Dunántúl északi részén várható. Az országban többfelé fordulhat elő felhőszakadás, jégeső. A szél a Dunántúlon északnyugatira fordul, és helyenként megerősödik, zivatarokban azonban a legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 km/órát. Nagy mennyiségű csapadékra kell számítani az ország jelentős részén, többfelé eshet 30-50 mm, de akár ennél is több csapadék.

A ciklon front- és csapadékrendszere napokig térségünkben vesztegel, csak lassan távolodik kelet-északkelet felé. Ennek köszönhetően a hét első napjai még hasonlóan csapadékos időt hoznak. Hétfőn országszerte újabb kiadós csapadékra van kilátás, és a zivatarok sem kímélnek, főként a Dunától keletre alakulhatnak ki heves gócok. Ekkor már az északnyugati szél is megerősödik.

Kedden továbbra is többfelé várható csapadék, de súlypontja a Dunántúlra helyeződik, és az esős, szeles időben ezen a napon a nyugati megyékben helyenként alig emelkedik 15 fok fölé a hőmérséklet.

A folytatásban is csak lassú javulásra van kilátás, az elkövekező napok időjárásáról itt olvashatsz részletesebben.