Vágólapra másolva!
Harmadik hete tart az igazi monszun Nyugat-Indiában, amely eddig a szokásos csapadék kétszeresét hozta. Hazánkban a legcsapadékosabb évben sem esett annyi eső, mint a nyugat-indiai városokban a hónap kezdete óta.
Vágólapra másolva!

India nyugati partvidékén június első hetét napos idő jellemezte, tizedike környékén azonban beköszöntött a monszun szezon. Az elmúlt szűk három hétben helyenként az ottani júniusi átlag közel kétszerese, 1600 milliméternél is több csapadék hullott.

Ez a mennyiség hazánkban átlagosan két és fél év alatt esik le, sőt meghaladja magyarországi abszolút éves rekordnak számító 1510 mm-t, amit Kőszeg-Stájerházak térségében mértek 1937-ben. Csak összehasonlításul: az elmúlt időszakban hazánkban nagy árvizeket okozó időjárás a legcsapadékosabb területeken havi 300 mm esőt hozott, ennek bő ötszöröse is leesik Indiában.

A trópusi monszun jelensége a jobbára a kontinensek keleti oldalán az alacsony szélességeken jelentkező szezonális csapadék- és szélanomália. India nyugati partvidékén például az év első három hónapjában szinte soha nem esik az eső, felhő is alig van az égen. Júliusban viszont már mindennapos a felhőszakadás, miközben az uralkodó szélirány 100-120 fokos fordulását tapasztalják.