Harmincezer hódot vadásznak le Fehéroroszországban

Vágólapra másolva!
Harmincezer hódra adtak kilövési engedélyt Fehéroroszországban. A rágcsálók az indoklás szerint nagy károkat okoztak a fák elrágásával, de a diktatúra nem ad lehetőséget a környezetvédő szervezeteknek más álláspont hangoztatására.
Vágólapra másolva!

Jócskán megnőtt a Fehéroroszország területén élő hódok száma az utóbbi években, a környezetvédelmi minisztérium szerint ezért kell kiirtani a több mint 60 ezres állomány nagyjából felét. A hódokat a vadon építőmestereiként emlegetik; rágásra azért is szüksége van, mert metszőfogai folyamatosan növekednek.

A hódok ehető húsuk, a gyógyítók által keresett zsírjuk, valamint vastag bundájuk miatt igen keresettek külföldön - idézte az Interfax orosz hírügynökség a minisztérium szóvivőjét. Az akár 40 kilogramm súlyt is elérő hódok húsát különösen a Baltikumban kedvelik.

A volt szovjet köztársaság 1994 óta Alekszandr Lukasenko autoriter kormányzása alatt áll, a természetvédő csoportokhoz hasonló nemkormányzati szervezeteknek nincs hagyománya, sem működési lehetőségei a kelet-európai államban. Európa hódállománya egyébként a 19. században nagyon megfogyatkozott, de jelenleg növekvőben van a védelmi intézkedések miatt. A faj megmentése érdekében visszatelepítési programok zajlanak a Duna, az Elba és a Rhőne vízgyűjtő medencéjében, de Kelet-Európában továbbra is pusztul az állomány.