Meszeléssel lassítanák a gleccserolvadást az Andokban

Vágólapra másolva!
Hegycsúcsokat meszel fehérre a perui Andokban Eduardo Gold feltaláló és csapata, hogy ezzel is lassítsa a gleccserek pusztulását. Kezdeményezését a Világbank is díjazta, de egyelőre nincs bizonyíték rá, hogy beválik.
Vágólapra másolva!

Le akarja a meszelni az Andok hegycsúcsait Peruban Eduardo Gold feltaláló és csapata. Gold ezzel az újszerű gondolattal került be a Világbank 100 ötlet a bolygó megmentésére nevű 2009-es pályázatának huszonhat nyertese közé. A férfi három Dél-Peruban található csúcsot, azaz összesen mintegy hetven hektárnyi felületet mázolna fehérre: ebből két hektárnyi területet vett kezelésbe eddig a kis csoport. A festékpöttyös emberek kannákból öntik a meszet a hegycsúcsokra - négyezer méterrel a tenger szintje felett.


Hűvös mikroklíma kialakításában reménykednek

A természettudományos képesítéssel nem rendelkező ötletgazda szerint a működési elv egyszerű: a felület fényvisszaverő-képességének megváltoztatásán alapul. A fehérre meszelt csúcsokról ugyanis a nap sugarainak nagy része visszaverődik, a körülötte lévő terület hőmérséklete hűl, így akár kialakulhat egy mikroklíma, és lelassulhat a gleccserek olvadása.

A helyiek számára is különösen fontos a kísérlet, ugyanis ez a vidék már nem alkalmas növénytermesztésre, így egyetlen bevételi forrásuk az állattartás, ehhez viszont vízre van szükség, amelyhez a tünedező gleccserek segítségével jutnak. A világ trópusi övezetben található gleccsereinek 70 százaléka van Peruban, de a globális felmelegedés következtében 22 százalékuk olvadt el az utóbbi 30 évben - olvasható a Világbank egy 2009-es jelentésében.

Ez a kétségbeejtő tény ösztönözte Goldot arra, hogy tegyen valamit a folyamat visszafordításáért. A férfi a kételkedőknek azt üzeni, hogy inkább vállalja a bukást, de elmondhatja, megpróbált megoldást találni, és nem nézte ölbe tett kézzel a környezet pusztulását.

A fehér színű felületek sugárzás-visszaverő képességére alapozva már létezik olyan színváltoztató tetőcserép, amely télen fűt és nyáron hűt. Van olyan ötlet is, mely szerint a klíma védelmében tengervízzel kéne permetezni a felhőket, hogy fényvisszaverő képességük nagyobb legyen.