Vágólapra másolva!
Péntek este megközelítette a Fertő-tó térségét, jelenleg nagyjából a Duna vonalánál tart az a hidegfront, amely szombaton hazánkban is véget vet a forróságnak. A front átvonulását szombaton napközben nálunk főként keleten kísérik majd heves záporok, zivatarok. A Dunántúlon tartósan viharossá fokozódik a szél. A felfrissülés a jövő hét közepéig kitart.
Vágólapra másolva!

A hidegfront krónikája

Elérte az északnyugati határszélt a hidegfront első hulláma

Szombat

5.10

A hajnali órákban szórványosan fordultak elő záporok, zivatarok a front mentén. 2 óra tájt Budapest keleti határánál jelent meg egy intenzív zivatarrendszer, ami észak-északkelet felé haladva megerősödött, és láncba rendezett zivatarok formájában érte el az Északi-középhegység térségét. Nyugat, délnyugat felől újabb csapadékhullám érkezik, de a Dunántúlon inkább eső, zápor fordul elő, míg az Alföldön helyenként zivatarok vannak.

A frontzóna mögött a Dunántúlon északira, északnyugatira fordult a szél, és az északi felén helyenként már megerősödött. Az ICI Interaktív Meteorológia fertőszentmiklósi szélmérője hajnalban már 45 km/órás széllökeseket regisztrált.

Péntek

22.40

Láncba rendeződött zivatarok alakultak ki az Alpokalján Sopron és a Fertő-tó térségében, mögötte pedig több hullámban érkezik a csapadék. A Bécsi-medencében már északnyugatira fordult a szél, Bécs környékén már erősödik a szél, jelenleg 33 km/órát jelentek a reptérről, és már Fertőszentmiklóson is kezd feltámadni a szél. Eközben a Bükk térségében is kialakultak zivatarok.

Itthon is zivatarok a front előtt

20.45

Már Ausztria keleti felében, az Alpok keleti vonulatinál jár a hidegfront. Előtte erősen felhős, de jobbára száraz az idő az Észak-Dunántúlon és a Dunakanyar térségében, csak az északnyugati határ mentén fordul elő eső, zápor. Másutt többnyire derült az ég. A front csapadékzónája pár órán belül érkezik meg hazánk területére. Egyelőre gyenge a légmozgás.

18.30

A Dunántúl északi részén erősen megnövekedett a felhőzet a front előtti labilis légtömegben kialakult és szétterült zivatarfelhők hatására. Főképp a nyugati határ mentén fordul elő eső, zápor, Szengotthárd térségét pedig egy intenzív zivatarcella érte el, itt jégeső is előfordul. Máshol általában száraz az idő, de hegységeink térségében kisebb záporok, egy-egy zivatar előfordul.

17.10

Az időjárásunkba markáns változást hozó hidegfront Auszria nyugati felében, a Linz-Salzburg vonaltól nyugatra húzódik. Hazánk nyugati határvidékét várhatón a késő esti, éjszakai órákban éri el, ekkor felhősödés kezdődik, és egyre többfelé alakulnak majd ki zápororok, zivatarok. A front mögött pedig északnyugatira fordul a szél, és fokozatosan megerősödik.

Jelenleg túlnyomóan napos az idő, csak a nyugati határszélen felhősebb az ég. Csak helyenként fordul elő kisebb zápor, az Alpok lábainél kipattant zivatarok sem okoznak különösebb csapadékot, mert a határt átlépve leépülnek a felhőtömbök. A hőmérséklet általában 31, 35 fok között alakul.

Viharokkal közeledik a hidegfront: intenzív esőzés Németországban, front előtti zivatarok Ausztriában

13.45
Németország déli részén továbbra is sokfelé intenzív az esőzés, helyenként zivatarok tarkítják a hidegfront vonulását. Bajorországban az Alpok előterében megáradt hegyi patakok, folyók akadályozzák a közlekedést. Ausztria keleti részén a front előtt növekszik a légköri instabilitás, így a magyar határ közelében zivatargócok jelentek meg. Mélyen a forró légtömegen belül, messze a hidegfronttól, hazánk északkeleti vidékén már megjelentek az első délutáni zivatarok, ami szintén a légköri instabilitásnak köszönhető.

Csütörtökön heves jégeső tört ki Bajorország déli vidékén, helyenként 6 centis jégdarabok hullottak az égből, amelyek autók szélvédőit törték be. Németország-szerte sokfelé teltek meg vízzel a pincék és a vízelvezető-csatornák az átvonuló viharok miatt. A heves zivatarok egy hidegfront mentén alakultak ki, amely tovább halad kelet felé, és várhatóan szombat hajnalban éri el a Dunántúlt.


10, 15 fokkal hűvösebb lesz napközben

Pénteken tetőzik Magyarországon a kánikula, a hőmérséklet sokfelé meghaladja a 35 fokot - nem kizárt, hogy megdőlnek a napi hőmérsékleti rekordok. A hidegfront azonban igen gyors, markáns változást hoz. Már szombat délelőtt viharossá fokozódik az északnyugati szél a Dunántúlon. A nyugati határszélen akár 13-15 fokkal is visszaeshet a nappali maximumhőmérséklet egy nap alatt.

Délután a keleti megyékbe is megérkezik a hidegfront: gyakori, heves záporokra, zivatarokra lehet készülni. Helyenként felhőszakadás, jégeső sem kizárt. Míg tartós, viharos szelekre szombaton a nyugati országrészben kell számítani, addig a Tiszántúlon a zivatarok környezetében alakulnak ki rövid ideig tartó, de annál hevesebb széllökések.

Vasárnap helyenként őszies, borongós lesz az idő, és a hőmérséklet egész nap 20 fok alatt marad a Dunántúl számos vidékén. Jövő hét elején folytatódik a változékony időjárás, de az esős időszakok ellenére melegszik a levegő. Számításaink szerint a hét második felében tér vissza a nyár.