Vágólapra másolva!
A héten visszatér az igazi nyári idő, sőt péntektől akár hőségriasztás is érvénybe léphet. A hőmérséklet csütörtöktől meghaladhatja a 35 fokot, és éjszakánként is egyre kevésbé frissül fel a levegő.
Vágólapra másolva!

Kedden a déli megyékben már kánikula várható, csütörtöktől pedig a keleti országrészben a 35 fokot is meghaladhatja a hőmérséklet. Eleinte kellemesen hűvösek lesznek a hajnalok, a hét második felétől azonban már éjszakánként is egyre kevésbé frissül fel a levegő. Ennek köszönhetően főként a nagyvárosok belsejében és a keleti megyékben péntektől a hőmérséklet napi középértéke várhatóan meghaladja a 25 fokot. Mivel ez több mint három napig fennáll, teljesíti a másodfokú hőségriasztás kritériumát.

Kedden és szerdán felhő is alig lesz az égen, az alacsony páratartalom miatt azonban viszonylag könnyen elviselhető a nagy meleg. A napfordulótól már messze van, így az UV sugárzás is jóval mérsékeltebb, mint június végén, de 12 és 14 óra között továbbra is fontos a védekezés. Péntektől fülledtebbé válik a levegő, egyre kellemetlenebb, izzasztóbb lesz a hőség. Megjelennek a délutáni gomolyfelhők, amelyekből néhol rövid nyári záporeső alakulhat ki.

Beerősít a pollenszezon

Sajnos az időjárás kedvez az erősen allergén parlagfű és üröm virágzásának, a pollenkoncentráció gyors növekedése várható. A gyomok főként a nem művelt mezőgazdasági területeken, utak szélén valamint a városokban a foghíjtelkeken szaporodnak el.