Nem fogynak a villanyautók Spanyolországban

Vágólapra másolva!
Meghiúsulni látszik a spanyol hatóságok azon terve, hogy a jövő év végéig elektromos autók ezrei futkározzanak az utakon, mivel eddig csak 16 ilyen gépkocsit sikerült értékesíteni.
Vágólapra másolva!

Az ez évi eladások így is jóval, pontosan 15 darabbal múlták felül a tavalyit, mert akkor mindössze egyetlen autó kelt el - olvasható a REVE nevű, a kormány által is támogatott (elektromos autókra és szélenergiára specializálódott) projekt honlapján. A terv korábban nagy nyilvánosságot kapott.

Az ipari minisztérium célja az volt, hogy még ebben az évben kétezer, jövőre pedig már húszezer elektromos és hibrid jármű kerüljön a spanyol utakra.

José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök áprilisban jelentette be, hogy kormánya a következő két évben 590 millió euróval támogatja az elektromos autók gyártását. A most meglehetősen kétséges sikerűnek tűnő ötlet az egyik kulcseleme volt a kormány gazdaságélénkítő stratégiájának.