Újságpapírral szigetelték az Év Háza nyertes épületét

Vágólapra másolva!
Egy garzonlakás nagyságú, energiatakarékos családi ház lett az Év Háza 2010-ben. Tervezői megújuló energiát hasznosító berendezéseket használtak fel, és bontott anyagokat is alkalmaztak. Az épület Budakeszin áll.
Vágólapra másolva!

Bontott anyagokat is alkalmaztak és megújuló energiát hasznosító berendezéseket is felhasználtak azok az építészek, akik az idei Év háza díjat vehették át október 4-én, az építészet világnapján a magyar építőművészek székházában Budapesten. A zsűri az idén egy alacsony energiafelhasználású családi háznak adta az elismerést. Az épület (lásd képünkön) Budakeszin áll.

A 29 négyzetméteres, de a család növekedésével együtt bővíthető családi ház felépítése négyzetméterenként bruttó 160 ezer forintba került. A háznak saját szennyvíztisztítója van, pellettel fűtik, a minimális energiafelhasználást 30 centiméter vastag, újságpapírból készült hőszigetelés biztosítja - nyilatkozta Bártfai-Szabó Gábor, a ház egyik tervezője az MTI-nek. Egy egyszerű alaprajzú, hagyományos építésű családi ház építési költsége 160-210 ezer forint volt négyzetméterenként 2009-ben a közép-magyarországi régióban.

Forrás: Evhaza.hu

Ugyanannyi az Év Háza építési költsége, mint egy hagyományos épületé

A díjnyertes épület azért is olcsó, mivel tartószerkezete egy 25 centiméter vastag, bontott téglából készült fal, amitől 30 centiméterre egy 12 centiméter vastag téglafal húzódik, és a kettő közé kerül a hőszigetelés. A fal hőátbocsátása mindössze harmada egy korszerű, 38 centiméter vastag téglafalénak.

A neves építészekből álló zsűri további három díjat is kiosztott. A Magyar Építész Kamara különdíját az ifj. Benczúr László tervezte perbáli családi ház nyerte. A Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját Zsuffa Zsolt budapesti családi háza érdemelte ki. A Xella Magyarország Kft. különdíját, egy plakettet, Hahn László szegedi családi háza nyerte el (ez a cég állítja elő az Ytong pórusbeton falazóelemet).

A pályázatot a Magyar Építőművészek Szövetsége alapította, a jelenlegi jogtulajdonosa Szoják Balázs.