Ha egy közepes méretű aszteroida becsapódik az óceánba, nem a szökőár az egyetlen dolog, ami aggodalomra adhat okot. Egy új számítógépes szimuláció arra utal, hogy a légkörbe kerülő vízgőz és tengeri só károsíthatja a Földet védő ózonréteget. Ez rekorderősségű ultraibolya sugárzáshoz vezet, veszélyeztetve ezzel az egész emberi civilizációt.

Milyen hatást gyakorol Földünk ózonrétegére az a vízgőz és tengeri só, ami azután kerülne a légkörbe, hogy egy közepes méretű aszteroida az óceánba csapódik? Ezt tanulmányozzák egy globális klímamodell segítségével Elisabetta Pierazzo és kollégái a tucsoni székhelyű Földtudományi Intézetben (PSI) az Egyesült Államokban, Arizonában. A kutatók azt vizsgálták, milyen hatása van a légkörbe került gőznek és sónak évekkel a becsapódás után - tudósít a New Scientist.


Egy esetleges becsapódás következményei

Kutatásaik során a közepes méretű, 500-1000 méter átmérőjű kisbolygókat vizsgálták, amelyek közül az elmúlt években 818 olyat fedeztek fel, amelyek földközeli pályán mozognak. A jelenlegi számítások szerint elhanyagolható az esélye annak, hogy a közeljövőben ezek közül bármelyik is ütközzön bolygónkkal. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy az aszteroidák számát egyelőre csak becsülni lehet, így rengeteg olyan kisbolygó kering a világűrben, amelyet még nem is ismerünk, és amelyek akár a Föld pályáját is keresztezhetik (erről a problémáról lásd áprilisi cikkünket).  

Az arizonai kutatócsoport azt modellezte, mi történne, ha egy ilyen, 18 kilométer/másodperc (64 800 kilométer/óra) sebességgel száguldó kisbolygó becsapódna az óceánba, 45 fokos szögben Földünk északi féltekéjén. A vizsgálat eredménye a következő: egy nagyobb, körülbelül egykilométeres meteor becsapódásakor 42 billió, azaz 42 milliószor millió kilogramm víz és gőz kerülne a légkörbe. A víz ezer kilométeres körzetben terjedne szét és több száz kilométeres magasságba csapódna fel.


Hatalmas ózonlyuk tátongana az északi féltekén

A légkörben a víz párologni kezdene, a pára pedig a szétporlasztott tengeri sóból felszabaduló klór- és brómvegyületekkel jóval gyorsabb ütemben vékonyítaná az ózonréteget a jelenlegi folyamatokhoz képest. Számos szimuláció azt mutatja, hogy a hatások a becsapódást követően még évekig éreztetnék hatásukat. Pierazzo véleménye szerint a légkörbe kerülő klór- és brómvegyületek olyan mértékben bontanák az ózont, hogy az egész Földön számolni kellene ózonlyuk kialakulásával.

Az ózonlyuk kifejezés nem azt jelenti, hogy a Földet körülvevő, a káros ultraibolya sugárzástól védő ózonrétegen lyuk keletkezik, hanem arra utal, hogy az ózonréteg elvékonyodik. A számítások szerint az északi féltekén lenne a legnagyobb az ózonszint-csökkenés, ott a jelenleginél közel 70 százalékkal lenne kevesebb ózon a sztratoszférában.

Ez egy jóval nagyobb ózonszint-csökkenés lenne, mint amekkorát a Déli-sark fölött 1993-ban észlelt, az eddigi legnagyobb ózonlyukban mértek. Így az ultraibolya sugárzás szintje magasabb lenne, mint ma bárhol a Földön, újabb kihívás elé állítva ezzel a civilizációt - állítja a kutatócsoport. A trópusokon nyáron például jóval magasabb lenne az UV-sugárzás, mint amekkorát a Földön bárhol jelenleg tapasztalni.


Nem védenének meg a napkrémek

Miközben az emberiség a napkrémek használatával valamelyest meg tudja védeni magunkat a leégéstől, az intenzív ultraibolya sugárzás károsítja az élelmiszer utánpótlást, a növényeket és planktonokat pusztítva károsítja a földi táplálékláncot. Ez már elég lenne ahhoz, hogy problémát okozzon civilizációnknak, állítja Pierazzo.

A tanulmány a kutatók szerint lehetőség arra, hogy az emberek felkészüljenek az esetleges hatásokra, és elkezdjenek olyan növények termesztésével foglalkozni, amelyek jobban ellenállnak az ultraibolya sugárzásnak. Pierazzo és csapata most egy újabb modell kidolgozásán dolgozik, hogy kiderítsék, pontosan milyen légköri hatásokkal járna, ha egy aszteroida a szárazföldbe csapódna. A szárazföldi becsapódás nagyobb károsodást okozna azzal, hogy a felvert pormennyiség miatt jóval kevesebb napsugárzás jutna el a földfelszínre, így akadályozva a növényzet növekedését. A kutatócsoport egyébként azért vizsgálta először a tengeri becsapódás lehetséges következményeit, mert a Föld felszínének 71 százalékát tenger, óceán borítja.