Vágólapra másolva!
A klímaváltozás tipikus hatásai közé tartozik az izraeli Kármel-hegyen bekövetkezett tűzvész, állítja az ország első, az ENSZ-hez benyújtott klímaváltozási jelentésének egyik szerzője. Összesen 43-an haltak meg a Haifa melletti bortermelő vidéken és természetvédelmi területen kitört erdőtűzben.
Vágólapra másolva!

Negyvenhárom halálos áldozatot szedett és 454 millió dollárra rúgó kárt okozott az izraeli Kármel-hegyen pusztító erdőtűz december első hetében. A tűzvész 4586 hektáron körülbelül ötmillió fát pusztított el, a Kármel-hegyi erdők szinte a felét - a környék regenerálódása évtizedekig elhúzódhat. Kétszázötven ház lakhatatlanná vált. Mindez tipikus példa arra, milyen károkat okoz és okozhat a jövőben a klímaváltozás - állítja dr. Guy Pe'er biológus, a lipcsei Helmholtz Környezettudományi Kutatóintézet (UFZ) munkatársa. Pe'er az egyik társszerzője Izrael állam első, az ENSZ-hez benyújtott klímaváltozási jelentésének.

A biológus és más izraeli kutatók már 2000-ben összegyűjtötték a globális felmelegedés és klímaváltozás Izraelre vonatkozó, lehetséges következményeit. A tíz évvel ezelőtti összegzés szerint a Jordán-folyó mindkét partján klimatikus változásokra, hőhullámokra, kevesebb csapadékra és a később kezdődő téli esőzésekre kell számítani. E tényezők együttesen növelik az erős erdőtüzek kialakulásának kockázatát.

A mostani tűzvészt nyolchavi szárazság és 30 Celsius-fokos hőség előzte meg; közvetlen kiváltó oka az lehetett, hogy egy tizennégy éves fió vízipipát szívott az erdőben, és az avarba öntötte a parazsat - őt az izraeli rendőrség december 5-én letartóztatta. Korábban az első esőzések már szeptember-októberben bekövetkeztek a térségben, és az évnek ebben a szakában nem volt magasabb a hőmérséklet 15-20 foknál.

Az Izraeli Országos Jelentés a Klímaváltozásról címet viselő, 2010-es jelentést Pe'er és az izraeli Ben-Gurion Egyetem kutatói állították össze a tel-avivi környezetvédelmi minisztérium felkérésére. A dokumentum szerint a jövőben gyakrabban kell erősebb és hosszabb ideig tartó tűzvészekre számítani, mert egyre tovább tartanak a szárazságok, egyre több víz párolog el, és egyre sűrűbben fordulnak majd elő hőhullámok.

Óvatos, nem a lehetséges legrosszabb forgatókönyvből kiinduló számítások szerint a Föld átlaghőmérséklete 1,5 Celsius-fokkal emelkedik meg 2100-ra. Az Izrael területére lefuttatott számítógépes klímamodellek eredményei szerint emiatt a sivatag további 300-500 kilométerrel terjeszkedik északra, így a Kármel-hegyihez hasonló, mediterrán jellegű ökoszisztémák gyakorlatilag eltűnnek az ország területéről.

Az észak-izraeli, Haifa városa közelében fekvő Kármel-hegy legmagasabb pontja 546 méterre nyúlik a tengerszint fölé. A ritkán lakott hegyvidéki tájon rendszerint 800 milliméter csapadék esik minden évben, emiatt sűrű és gazdag növénytakaró borítja. A hegy egyébként híres bibliai tűz-helyszín: a történet szerint az ószövetségi Illés próféta itt kért és kapott isteni segítséget az áldozati bika meggyújtásához, míg Baál papjai nem (részletek itt, vagy itt).