Jelentős árhullám vonul le a Dunán

Vágólapra másolva!
A Duna felső szakaszán péntek reggel többfelé lakott területeket öntött el a Duna. Passauban már az utcákon áll a víz. A magyar szakaszon várhatóan a jövő héten tetőzik az árhullám. A vízgyűjtőn vasárnaptól válik szárazabbá az időjárás.
Vágólapra másolva!

A Duna és az Inn találkozásánál fekvő ötvenezres festői város, Passau városházának tere és a környező utcák péntek reggel víz alá kerültek a Duna felső szakaszán megindult jelentős árhullám következtében. A folyó német és osztrák szakaszán helyenként egy nap alatt több mint négy métert emelkedett a vízszint.

A decemberi és január eleji vastag hóréteg Dél-Németországban még síkvidéken sem olvadt el teljesen, szerdától péntek reggelig pedig jelentős esőzés volt a Duna teljes vízgyűjtőjén. A vízgyűjtő alpesi részén még 1600 méteres magasságban is eső hullott, miközben az olvadásból származó vízelfolyás továbbra is jelentős. A nagy árhullám a hét végén a Duna osztrák szakaszán tetőzik, Magyarországon a tetőzés várhatóan a jövő hét során következik be, és a víz szintje többfelé elérheti a harmadfokú árvízvédelmi készültségnek megfelelő értéket.

A Duna vízgyűjtőjén szombat délelőtt ismét esőzés várható, de vasárnaptól keddig a Közép-Európa felett felépülő anticiklon hatására nem lesz számottevő - az árvízi helyzetet tovább súlyosbító - csapadék.

Az elmúlt napokban lehullott eső, illetve a hóolvadás miatt lassan emelkedik a vízszint a Duna Pest megyei szakaszán - ezt tapasztalták a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakemberei. A jövő hét közepén az elsőfokú készültség szintjét meghaladó vízállások alakulhatnak ki az Esztergom-Budapest folyószakaszon. Budapesten a másodfokot megközelítő tetőzés várható az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint, tudósít az MTI.

Forrás: MTI Fotó/Földi Imre

Így készítik fel Budapest csatornarendszerét az árvízre - a fotóra kattintva galéria nyílik

A fővárosban a csatornarendszerben kezdik meg a felkészülést a Duna vízszintemelkedésére. A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) munkatársai átvizsgálják a főgyűjtőket és ellenőrzik, hogy akadálymentesen zárhatóak-e az úgynevezett vészkiömlő nyílások. Az átemelő-telepeket a hétvégén átállítják árvízi üzemmódba, illetve a vízállás alakulásától függően csatornazsilipeket is lezárnak.