Krematóriummal fűtené új irodáit a temetkezési vállalat Bécsben

Vágólapra másolva!
Új cégközpontja fűtésére is felhasználná a holttestek elhamvasztására fejlesztett hőt a bécsi városi temetkezési vállalat. A cég szerint kár lenne a hamvasztás után visszamaradt hulladékhőt a szabadba engedni.
Vágólapra másolva!

A környezetbarát működtetés jegyében a krematórium hulladékhőjével tervezi fűteni új központi székhelyét Bécs városának temetkezési vállalata, a Bestattung Wien. Az elképzelést Jürgen Sild, a vállalat szóvivője jelentette be pénteken. A tervek szerint a Bestattung Wien új központja a Simmering (11.) kerületben, a város központi temetője mellett épül fel.

Mivel a holttestek hamvasztásához magas hőmérséklet szükséges, melynek előállítása sokba kerül, a temetkezési vállalat szerint célszerű ezt a meleget az új cégközpont fűtésére is felhasználni. A mintegy 30 millió euróba kerülő beruházást a tervek szerint 2012-ben fejeznék be, és használatba is vennék az új irodákat. A cég szóvivője azt is hozzátette, hogy az épület fűtéséhez földgázt is is használnának.

Vannak azonban olyan döntéshozók, akik vitatják a város tulajdonában levő temetkezési cég elképzelését. A terveket "ízléstelen értelmetlenségnek" nevezte David Lasar, a jobboldali Szabadságpárt, az FPÖ egyik képviselője Bécs városi tanácsában.

A hulladékhő felhasználása terjedőben levő épületgépészeti megoldás. A bécsi megoldáshoz hasonlót 2010 augusztusában jelentett be egy belgiumi kisváros, Welkenraedt tanácsa. A helybeli kreatóriumból felszabaduló, akár 800 Celsius-fokos hővel a városi távfűtőrendszerben keringetett vizet melegítenék fel. Stockholmban a központi pályaudvaron átmenő tömegek és az ott működő üzletek hulladékhőjével fűtenek egy, a vasútállomással átellenben levő irodaházat, míg Párizsban egy metrómegálló utasai által termelt meleggel egy szociálislakás-tömböt látnak el.