Mennyit szemetelünk a többi uniós országhoz képest?

Vágólapra másolva!
Fejenként 833 kilogramm kommunális szemetet termel évente Dánia lakossága, így ezen a téren jóval az Európai Unió 513 kilós szintje fölött van. Magyarország 430 kilóval a középmezőnyben szerepel, de ebből csak 68 hasznosul újra, illetve lesz belőle komposzt.
Vágólapra másolva!

Az unió 27 tagállama átlagosan fejenként 513 kilogramm kommunális hulladékot termel. A 2009-es év adatainak elemzését az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala hozta nyilvánosságra. Országonkénti bontásban az egy főre jutó kommunális szemétmennyiség 316 és 833 kilogramm között mozog évente.

700 és 800 kilogramm közötti mennyiség jellemző Ciprusra, Írországra és Luxemburgra. Magyarország egy kategóriában van Belgiummal, Portugáliával, Finnországgal, Svédországgal, Bulgáriával és Szlovéniával, ahol lakosonként 400-500 kilogramm a kommunális hulladék. Kevesebb mint négyszáz kilogramm fejenkénti kommunális szemetet állít elő Csehország, Lengyelország, Lettország, Szlovákia, Észtország, Litvánia és Románia.

Fejenként átlagosan 504 kilogramm kommunális hulladékot kezeltek valamilyen módon 2009-ben az EU-ban: 38 százalékot elraktároztak, 20 százalékot elégettek, 24 százalékot újrahasznosítottak, 18 százalékot pedig komposztáltak. Bulgáriában viszont az Eurostat információi szerint a szemét teljes mennyisége, Romániában a 99 százaléka, Máltán a 96 százaléka, Litvániában pedig a 95 százaléka egyszerűen a lerakóhelyekre került. A kommunális szemét elégetésében Svédország áll az élen, itt a hulladék 49 százalékától szabadulnak meg ily módon.

Az újrahasznosítás Németországban a legmagasabb arányú (48 százalékos), majd Belgium és Svédország következnek a sorban (36-36 százalékkal), őket Szlovénia és Dánia követi (34 százalékkal). Ezen a téren Magyarország is lemaradásban van. A szemét háromnegyede lerakóba kerül újrahasznosítás nélkül, 10 százalékot elégetnek. Az ismét felhasznált hulladék aránya 13, a komposztálté 3 százalék. Kilogrammokban számolva mindez a következőképp néz ki. Egy magyarországi lakosra 430 kg kommunális szemét jutott 2009-ben, ebből 427 kg-ot kezeltek. A kezelt szemétből szinte 43 kg-t égetnek el, 55,5 kg-ot hasznosítanak újra és szinte 13 kg-ból lesz komposzt - a többi mind a szeméttározókba kerül.

Forrás: [origo]

Egy lengyelországi lakoshoz képest több szemetet termel egy magyar, de itthon alig kerül kezeletlen hulladék a lerakókba (az alsó sor számai a népességet jelölik)