Kitart a gomolyfelhős-napsütéses idő szerdáig

Vágólapra másolva!
Elhagyja a Kárpát-medencét a többfelé jelentős mennyiségű csapadékot okozó hullámzó frontálzóna, mögötte kedd estig szárazabb és melegebb levegő érkezik fölénk. Sok lesz ma a napsütés, csupán gomolyfelhő-képződésre kell számítani. Csak néhol élénkül meg az északi szél.
Vágólapra másolva!

Kedden a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, a Tiszántúlon átmenetileg vastagabb felhők is lehetnek, és főként ott fordulhat elő zápor. A Dunántúlon és északkeleten többfelé erős északi szél estére mérséklődik, kedden csupán néhol élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 19, 23 fok között alakul. Veszélyes időjárási esemény nem várható.

Szerdán viszont eleinte még hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, majd túlnyomóan borult lesz az ég. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem várható.

Az időjárási helyzet Európában

A Skandináv-félszigettől a Kárpát-medencén át egészen Dél-Olaszországig hullámzó frontálzóna húzódik, amelynek mentén erősen felhős vagy borult az ég, sokfelé esik az eső, zápor, néhol zivatar is előfordul.

Ezzel szemben Oroszország északi részén anticiklon hatására sok a napsütés, csapadékról nem érkezik jelentés. Ugyancsak sokat süt a nap Nyugat-, Délnyugat-Európában, ahová az óceán felől magasnyomású zóna nyúlik be. A hőmérséklet csúcsértéke szárazföldünk déli vidékein 19, 27, másutt általában 11, 18 fok között alakul.