Hidegfront miatt lesz kiszámíthatóbb az időjárás

Vágólapra másolva!
Csütörtökön hidegfront vonul át az ország fölött, mögötte stabilizálódik a légkör, ezért fokozatosan egyre kevesebb helyen várható zivatar. Több helyen lehet számítani esőre, záporesőre. Keleten akár erős zivatar, felhőszakadás és jégeső is lehet. A front még aznap el is hagyja az országot.
Vágólapra másolva!

Szerda délután és este még meleg, nedves, labilis rétegzettségű levegőt szállít Magyarország fölé a Nyugat-Európa fölött örvénylő ciklon, így továbbra is gyakran alakulnak ki záporok, zivatarok. A felhőszakadások miatt narancssárga (közepes szintű) figyelmeztetést adott ki a a Duna vonalától keletre eső területekre az Országos Meteorológiai Intézet (OMSZ). Ez azt jelenti, hogy rövid idő alatt több mint 50 milliméter csapadék hullhat.

Csütörtökön viszont hidegfront vonul át az ország fölött, mögötte stabilizálódik a légkör, ezért fokozatosan egyre kevesebb helyen várható zivatar. A front még aznap el is hagyja az országot. Folytatódik a változékony idő, a csütörtök délelőtti órákban inkább a keleti, délután a nyugati országrészben lehetnek hosszabb-rövidebb napos periódusok.

Gyakran megnövekszik a felhőzet, több helyen lehet számítani esőre, záporesőre. Keleten akár erős zivatar, felhőszakadás és jégeső is lehet. Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik majd csütörtökön, elsősorban az ország középső és nyugati részén. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön az ország nagy részén 22, 28 fok között várható, de északnyugaton ennél néhány fokkal hűvösebb lesz.

Csütörtöktől országszerte gyengül a felmelegedés, a keleti tájakon sem lesz kánikula. A hétvégén főleg keleten fordulhat elő zápor, esetleg zivatar, de az ország nagy részén több órára kisüt a nap.

Orvosmeteorológia

A fülledt, meleg idő fokozott terheli a szervezetet - a szerdai időjárás főként a keringési, valamint a légzési szervek betegségeiben szenvedőket viseli meg. A zivatarokat kísérő légnedvesség-ingadozás is plusz terhelést jelenthet. A kelet felé átvonuló hidegfront miatt előfordulhat fejfájás, migrén, szédülés, illetve vérnyomás-ingadozás az erre érzékenyeknél. Fokozódhatnak a reumatikus panaszok.