Két hét alatt átkelt az óceánon a fukusimai atomszennyezés

Vágólapra másolva!
Két nappal a fukusimai atomerőművet ért földrengés után kezdték a japán szakemberek tengervízzel hűteni a részben leolvadt nukleáris fűtőanyagot. Két héttel később, március 28-án,  kaliforniai légkörkémikusok azt észlelték, hogy megnőtt a radioaktív kénvegyületek mennyisége a La Jollában vett légmintákban. Az elemzés kiderítette, hogy a szennyezés a megsérült atomerőműből származik.
Vágólapra másolva!

A megolvadó fűtőanyagok neutronjait elnyeli a hűtőközegként alkalmazott tengervíz, ahol klórionokkal ütközik. Minden ilyen esemény alkalmával a klóratom magja elveszít egy protont, így radioaktív kénatommá alakul. E részecskék azért kerültek a levegőbe, mert a felforrósodott fűtőanyagrudakra szivattyúzott tengervíz szinte teljesen elgőzölgött.

Hogy a felhalmozódó hidrogén miatti robbanást elkerüljék, a fukusimai erőmű mentésén dolgozók lefúvatták a gőzt. A légkörben a kénatomok az oxigénnel lépnek reakcióba, melynek kén-dioxid és szulfát a végeredménye - ezt észlelték a Kaliforniai Egyetem (UC) San Diegó-i Scripps Oceanográfiai Intézetének kutatói.

A szennyezés az erős nyugati szelek miatt érte el két hét alatt az USA nyugati partját. Annak ellenére, hogy március végén a megszokottnál jóval nagyobb mennyiségben észleltek radioaktív ként a levegőben, abszolút értékben alig érte szennyezés Kaliforniát. A sugárzó anyag ebben a mennyiségben nem volt veszélyes - mondta Mark Thiemens, az UC fizikusa. A kutatók erről szóló tanulmányát az Amerikai Tudományos Akadémia folyóirata, PNAS közölte augusztus közepén.

Az amerikai légkörfizikusok azt is megállapították, hogy március 13. és 20. között mintegy 400 milliárd neutront bocsátottak ki négyzetméterenként a megsérült atomerőmű hűtőmedencéiben tárolt üzemanyagrudak. Ezt abból számolták vissza, hogy tudni lehetett, mennyi tengervizet használtak fel a hűtéshez, továbbá azt is, hogy milyen mennyiségben kerülnek neutronok a vízbe. A klórionok méretét figyelembe véve kiderül, hogy hány neutron lépett reakcióba a klórral. Ezután a kutatók levonták azt a mennyiséget, amelyet az óceán vize elnyelt, vagy lebomlott útközben.

Forrás: Tepco

Újjáépítik az 1-es reaktorblokk robbanásban megsérült védőépület Fukusimában